Hozzávalók (6-8 db muffin formához):
- 4 tojás (200 g)
- 150 g étcsokoládé
- 135 g kristálycukor
- 135 g puha vaj
- 40 g búzaliszt
- 22 g keményítő
- + vaj és liszt a formák kikenéséhez és szórásához
- a töltelékbe 12-16 kocka étcsoki
- a tálaláshoz vanília fagyi
A muffin formákat kenjük ki vajjal és szórjuk meg liszttel, persze a felesleget ki kell ütögetni belőle. Aki parázik attól, hogy mégis beleragad a formába a süti, az nyugodtan használjon papír kupszlit – bár ez esetben a tányéron nem lesz olyan látványos a végeredmény.
A tojást a cukorral vízgőz fölött verjük gépi habverővel addig amíg ujjunkkal megérintve kissé melegnek érezzük, vagyis csípősre melegítjük. Ezután vegyük le a gőzről és verjük tovább a gépi habverővel amíg teljesen ki nem hűl. Egy másik fémtálban most a csokit ugrasztjuk a vízgőz fölé, megolvasztjuk, és hozzá adjuk a puha vajat.
Óvatosan forgassuk a lisztet és a burgonyakeményítőt a tojásos keverékbe majd dolgozzuk bele a csokis keveréket is, spatulával.
Közben már be is lehet kapcsolni a sütőt, hogy előmelegedjen. 190°C-ra lesz szükségünk. Addig szépen elkezdhetjük a csokis keveréket a formába tölteni. Először mindegyiket csak félig. A legjobb egy merőkanalat használni erre, vagy egy műanyag kiöntőt – persze így is ki fog csöppenni egy pici a konyha pultra. Mindegyik félig teli forma közepébe tegyünk két kocka csokit, majd takarjuk be a maradék masszával mindegyiket. Lényeges, hogy ne felejtsünk el ez után kurjantani egyet, hogy: „Ki szeretné kinyalogatni a tálat?” Tuti lesz rá jelentkező!
Mindössze 10-12 percig kell sütni, majd 5 percig pihentetni a formákban és azonnal tálalhatóak. Sőt ezeknél kifejezetten fontos, hogy forróak legyenek. Egyszerűen mennyei, ahogy a tányéron a hideg vanília fagyi (ugyanis ezzel kínáljuk) mellett ott van ez a tűzforró csemege, és ahogy belevágunk előbuggyan belőle a hihetetlen csoki láva.
Jó étvágyat!