Két érdekes elem is van a hozzávalók között. Rögtön itt van a „liofolizált málna”. Ez csak elsőre tűnik úgy, mintha a Gyűrűk Ura egyik varázsszere lenne. Ugyanis a liofilizálás során a gyümölcsöket fagyasztva szárítják, azaz ez egy tartósítási forma. Az ilyen cuccok íze pedig nagyon élénk, sőt inkább eleven. A „jégcukor” pedig olyan nagy nyomáson préselt cukor, amely sütés során nem olvad meg. Nem kell megrémülni, egyik sem egy vagyon, de fel lehet vele dobni a sütit.
Hozzávalók – kb. 20 darabhoz
Tészta
- 50 g vaj
- 125 ml víz
- 7g kristálycukor
- 3g só
- 70 g búzaliszt
- 2 db egész tojás
Krém
- 400 ml 30% tejszín
- 100 g fehér csoki
- vanília rúd
Tetejére
- kb. 150 g fehér csoki
- sótlan pisztácia
- (liofilizált málna) vagy jégcukor
Ennél az édességnél először a krém készül el, méghozzá előző este! A tejszínt a kikapart vaníliával és annak héjával felforraljuk. Ez után ki kell belőle ügyeskedni a vanília héjat, majd a forró tejszínt a csokira öntjük, és addig kevergetjük, amíg fel nem olvad a folyadék hőjétől. Fedő alatt egy éjszakát szundikál a hűtőben.
Másnap jöhet a tészta készítése. Ez égetett tészta. A vizet a vajjal együtt felfőzzük majd hozzá adjuk a sót és a cukrot is. Ha felforrt folyamatos keverés közben hozzá adjuk a lisztet és addig égetjük amíg egy pörzsréteg keletkezik a lábas alján… 2-3 perc! majd levesszük a tűzről és a tojásokat egyesével habverővel belekeverjük. Az első tojást nagyon gyorsan kell keverni, hogy a fehérje ne csapódjon ki.
A kész tésztát habzsákba töltjük és egy sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi halmokat nyomunk, és előmelegített 200°C légkeveréses sütőben kb. 20 perc alatt arany barnára sütjük őket.
Amíg sülnek, aztán hűlnek a fánkocskák, elővesszük a hűtőből a krémet és jól kihabosítjuk.
A már kihűlt fánkok oldalába egy nyomócsővel kis lukat fúrunk és megtöltjük őket az édes krémmel!
Már csak az van hátra, hogy szépen kicicomázzuk a sütit. A már megtöltött fánkokat gőz fölött megolvasztott fehér csokiba mártjuk, és megszórjuk durvára tört pisztáciával és liofilizált málnával vagy jégcukorral.
Jó étvágyat!