Még gyerekként a rajzfilmekben azok a részek voltam a kedvenceim, amikor a konyha ablakába kitett friss sütemény illata megcsiklandozta a főhős orrát, és egy nagy légies kézként hívogatta. Éppen ezt a vaníliás, finoman édes és melengető illatot éreztem, amikor Gál Tímeával beszélgettem. Persze pont a konyha mellett ültünk, ahol ismét egy tortacsoda elemei várták, hogy egymásra találjanak.
dho: Mi volt életedben a legelső süti, amit készítettél?
Gál Tímea: Hú, gofri. Talán 7-8 éves lehettem és a tesóimnak csináltam. De az is több száz darab volt. Ugyanis kilencen vagyunk testvérek, és egyesével is nagy étvágyunk van, pláne együtt. Úgyhogy az első perctől kezdve volt lehetőségem gyakorolni.
dho: És már ez az első próbálkozás sikeres volt?
G.T.: Igen, bár nem választottam túl macerás receptet, így nem volt nagy a kockázat sem. Aztán jött a palacsinta, és azt is százasával csináltam. Nagyjából 11 éves lehettem, amikor elkészítettem életem első csokitortáját. Mai szemmel az már nem ütné meg a mércémet, nem volt szép a burkolata, de gyerekként egészen jól sikerült. A nővéremet leptem meg vele a születésnapjára. Persze alapvetően édesanyámnak köszönhetem a sütik iránti rajongásomat. Az alapokat tőle lestem el, mert nálunk mindig volt valami finomság az asztalon. És 9 gyerek esetében ez nem kis feladat. A legélénkebben a gyümölcstorták emléke él bennem, ma már ezek retrónak számítanak. Most sütöttem is egyet neked. A tesóim nagyon imádták ezt, és közölték, hogy mindig túl kevés van belőle és fejenként meg tudnának enni egyet. És anyu megcsinálta, mindenki kapott egyet-egyet!
dho: Mikor húztál bele még jobban? Mármint mikor kezdtél el profi technikákat elsajátítani?
G.T.: Másfél éve. Akkor is egy szülinapi tortát készítettem, de már a páromnak. Itt szentségeltem a konyhában, hogy nem sikerült a vajas piskótám, sőt megfogadtam: ez volt az utolsó. Még azt is kijelentettem, hogy inkább megveszem bárhol, de nem vacakolok vele. Rá egy hónapra, az egyik barátnőmnek volt születésnapja. Addigra elszállt a mérgem, és újra nekiestem a sütésnek. Nehogy kifogjon rajtam egy torta. Na, az már jól sikerült. Ez után felgyorsultak az események. Elkezdtem a neten megtalálható kisfilmekből különböző technikákat megtanulni, festegetni a tortákra. Persze még most is gyakran úgy állok neki, hogy tartok tőle, nem sikerül az, ami a fejemben már összeállt. Úgyhogy inkább harmincszor ugrok neki újra, de csak olyat adok ki a kezem közül, ami nekem is tetszik.
dho: Akkor ezek szerint landolnak a kukában sütik?
G.T.: Dehogy, az alapreceptek már bejáratottak, leteszteltem őket a családon. A díszítés az, ami megadja a munkát.
dho: Mit tanácsolsz azoknak a háziasszonyoknak, akik kissé félnek a süteménykészítéstől?
G.T.: Nem szabad feladni, sikerülni fog! Azaz kitartás kell hozzá. Lehet, hogy elsőre nem lesz a legfinomabb vagy a legformásabb az az édesség, de mi történhet? Semmi! A család úgyis felfalja. A következő meg még jobb lesz, és így tovább. Mindegy, hogy milyen receptet választ, a lényeg: legyen hozzá önbizalma. Nekem nagyon sokat adott, hogy a férjem mindig elmondja, hogy „Meg tudod csinálni!” Persze sokszor neki nagyobb a bizalma a munkámhoz, mint nekem. A támogatása nagyon sokat segít.
dho: Hát pedig nagyon úgy tűnik, hogy sikerülnek. A legutóbb egy vödörben ficánkoló hal alakú tortát láttam a közöségi oldaladon. Az egy igazi műalkotás! Honnan jönnek az ötletek?
G.T.: Csak barátoknak, közeli ismerősöknek sütök, mert élvezem csinálni. Hirtelen rá is jöttem, milyen jó sok barátom van, és úgy tűnik mindenhol vannak születésnaposok. Az ajándékozók pedig elmondják, mi az ünnepelt hobbija, mit szeret csinálni. Aztán kitalálok egy formát, utánakutatok és megpróbálom megépíteni. Folyamatosan változtatok rajta, hozzáteszek, elveszek belőle, amíg nem lesz tökéletes. A kezem alatt, készítés közben formálódnak.
dho: Nyilván azért utólag megtudod, hogyan fogadták az alkotásaidat az ünnepeltek.
G.T.: Ez a kedvenc részem. Fotókat és videókat kapok. A legutóbbi felvételt rengetegszer néztem meg, mert hihetetlen volt a meglepődés, az, hogy nem akarta elhinni, hogy egy tortát lát, és nem is akarta engedni felvágni. Persze aztán csak megették, mert a többiek győzködték… És hiába van az, hogy egy-egy torta akár több napig is készül, de mindez csak abban az örömben nyer értelmet, amit az emberek akkor éreznek, amikor meglátják, és naná, akkor, amikor megeszik.
dho: Milyen alapanyagokat válasszon az, aki hozzád hasonlóan otthoni sütögetésbe kezd?
G.T.: Ezen nem szabad spórolni. Akkor lesz jó egy süti, ha természetes és minőségi alapanyagokat használunk. Nagyon sokat számít mindez, például egy egyszerű linzertésztánál sem mindegy, hogy ahhoz milyen zsiradékot használunk. Tartom magam ahhoz, hogy friss és adalékoktól mentes összetevőket használok. Ez bizony visszaköszön a végeredmény ízén, formáján, látványán. Ráadásul ezek így egészségesek lesznek.
dho: És kevésbé hízlalóak?
G.T.: Például egy gyümölcstorta vagy pite esetében a cél, hogy maga a gyümölcs édesítsen, és hogy minél kevesebb cukrot használjak fel. Persze kell bele cukor, de nem mindegy, hogy milyen, és az sem, hogy mennyi.
dho: Mi a helyzet a receptekkel? Honnan tudható, hogy egy-egy jó, megfelelő?
G.T.: Első körben én mindenkinek azt javaslom, hogy a saját ízlése szerint válasszon. Ha az a fontos, hogy sok gyümölcs legyen a sütiben, és kevés cukor, akkor ezeket az arányokat lesse. Ha egy új recept kerül a konyhámba, akkor először én is pontosan betartom a leírást. Megnézem, milyen lesz az eredmény. Ezt követően módosítom úgy, hogy az az én elvárásaimnak megfeleljen. Ilyenkor azért nagyon pontosan leírom, hogy mit, és hogyan változtattam. Csak sorvezetővel, recepttel lehet elérni többször ugyanazt a végeredményt. Emlékezetből nem lehet már felidézni a pontos arányokat.
dho: Nézel a tévében gasztroműsorokat? Nem akarsz elindulni egy cukrász realityben?
G.T.: Nem érzem még annyira erősnek magam ebben, hogy próbára merjem tenni magam. Maximalista vagyok, és csak a tökéletes felel meg nekem. Ahhoz, hogy kamera elé álljak a tudásommal egy versenyben, még kell pár év tapasztalat. Kell a még biztosabb kéz. Én nagyon drukkos vagyok, és egy ilyen tv-műsorban szerintem még a fakanalat is összekeverném a habverővel. Ráadásul nincs is nagyon időm nézni ezeket a műsorokat. Bár a kisfiammal itthon vagyok, de a gyereknevelés meg a sütisütés rendesen leköt.
dho: A receptek sehol sem említik a sót. Kell ez az édességekbe?
G.T.: Persze, az adja ki a desszertek édességét, zamatát. Legalább egy csipetnyi só mindenbe kell. Most egy cukrászsuliba járok, hogy még többet tanuljak meg erről a szakmáról. A tanárom ott azt mondta, hogy mindig kóstolni kell, anélkül ezt a műfajt sem lehet művelni. Sőt, azt is tudni kell, hogy milyen az a só, amit használok, mert bizony mindegyiknek más a töménysége. És egy elsózott képviselőfánk maradandó élmény, de nem a jók közül való.
dho: Ezek szerint most már tanulod is a szakmát!
G.T.: Igen, szeretném ugyanis tudatosan tudni, hogy amikor valami sikerül, akkor az miért van, és ha nem, akkor is. Ráadásul nagyon nyitott vagyok, szeretem az újat, és a suliban rengeteg olyan technikát tanulok meg, amitől még jobban tudok alkotni. Olyan oktatótól van szerencsém ellesni fogásokat, aki már 40 esztendeje cukrász, és az ő tudása valóban egy nagy érték.
dho: Mi a cél a sulival, azon túl, hogy fejlődni szeretnél?
G.T.: Nagyon szeretnék egy saját cukrászműhelyt. Úgy érzem, hogy ezzel ugyanis megtaláltam a hivatásomat, azt, amiben ki tudok teljesedni, amiben alkotni tudok. Egyedi és maximálisan kidolgozott tortákat szeretnék készíteni.
A végére pedig egy meglepetés: Gál Timi lesz a dunaharasztionline.hu „Vasárnapi Süti” rovatának háziasszonya. Minden héten egy-egy zseniálisan finom, de bárki által elkészíthető recepttel érkezik majd, és természetesen az általa elkészített sütik fotóit is bemutatjuk. Aztán már csak le kell őket másolni otthon.
