Hozzávalók:
a tésztához
- 20 dkg darált keksz
- 12 dkg olvasztott vaj
a krémhez
- 30 dkg görög joghurt
- 2,5 dl habtejszín
- 20 dkg mascarpone
- 1 cs vaníliás cukor
- 15 g zselatin
- 10 dkg cukor
- 0,5 doboz barackbefőtt
tetejére:
- 2 cs színtelen tortazselé
- 0,5 doboz barackbefőtt
Elkészítés:
A tészta egy egyszerű keksz alap. Tehát nincs más dolgunk, mint összekeverni az olvasztott vajat a darált keksszel, majd az egészet egy tortaforma aljába nyomkodjuk.
A krémhez egy kevés vízzel összekeverjük a zselatint, majd félretesszük. Bontsuk fel a barackbefőttet és csepegtessük le. A gyümölcs felét kockázzuk fel. A leve majd még később kell.
A joghurtot, krémsajtot, cukrokat és a tejszínt egy keverőtálban kihabosítjuk. A zselatint mikróban felolvasztjuk és belekeverjük a krémbe, majd beleforgatjuk a barack darabokat. Az egészet a kekszalapra simítjuk és dermedésig hűtőbe tesszük.
A tortazseléhez 5 dl folyadék kell. Ehhez használjuk fel a befőtt levét és ezt egészítsük ki vízzel. A zselé készítéséhez ezt melegíteni kell, addig amíg fel nem olvad benne az anyag. Majd hagyjuk visszahűlni langyosra. Addig szeleteljük fel a barack másik felét, helyezzük rá szépen elrendezve a torta tetejére. Majd óvatosan ráönthetjük a tortazselét. Ismét tegyük vissza az egészet hűlni.
Jó étvágyat!