Máktorta – Edina kedve szerint

//Berényi Attila
Máktorta, fotó: dho

Máktorta, fotó: dho

A nagymamám receptjei között lapult egy, amit bár nem túl gyakran készített, de én nagyon szerettem. Most előszedtem, és modernizáltam, hiszen akkoriban mascarpone híján a nagyi túrót tört át szitán és tejföllel lazította, nomeg narancs sem volt, csak nagy ritkán, pult alól. Aztán most hétvégén Edina barátnőm érdeklődött, hogy mi lesz a vasárnapi süti. Elárultam neki, és akkor már dőltek is belőle a hasznos tanácsok. Nos, ez lett a végeredmény, hála a nagyimnak és Edinának. Hiába, a konyhatündérek mindig szépet alkotnak. Ez a torta pedig akár egy szülinapra is remek. Ja, lisztmentes!

Hozzávalók:

a tésztához

  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg darált mák
  • 5 tojás
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 csipet só
  • 0,5 cs sütőpor

a krémhez

  • 25 dkg mascarpone
  • 20 dkg fehér csoki
  • 5 dl habtejszín
  • vanília aroma
  • 2 csomag habfixáló
  • 1 teáskanál darált mák
Máktorta, fotó: dho

Elkészítés:

Először a tésztát készítjük el. Ehhez a tojások fehérjéjéből egy csipet sóval kemény habot verünk. A sárgája egy másik tálba kerül, ahol a cukorral habosra verjük, majd belekeverjük a narancshéjat, aztán pedig kanalanként a sütőporral és fahéjjal elkevert mákot. Közben óvatosan belekeverjük a tojásfehérje habot is. Egy kis mák, egy kis hab. A lényeg, hogy minél több levegő maradjon benne. 180 fokos sütőben fél óra alatt van készen. Hústűpróbával ellenőrizzük, hogy valóban megsült-e.

Amíg a tészta teljesen kihűl, addig a krémhez a hűtőből kivett tejszínt habbá verjük, ezt kell stabilizálni a habfixálóval. Akkor adjuk a habhoz, amikor már majdnem kész. Ez után verjük keménnyé. A mascarponéba belekeverjük az olvasztott, de már nem forró, hanem langyos csokit. Majd az egészet fellazítjuk a tejszínhabbal. Díszítésként beletehetünk még egy kanálnyi mákot is.

A piskótát felszeleteljük. Ügyességünkhöz mérten három vagy négy lapot készítünk. Én annyit csaltam, hogy két egyforma formát használtam, így azokat már csak felezni kellett. A tortát betöltjük, a legtöbb krémet a tetejére halmozzuk. Persze akinek van kedve, az az oldalát is bekenheti, de én így rusztikusan szeretem. Pár órára hűtőbe tesszük.

Jó étvágyat!

Máktorta, fotó: dho
(dho)