Az esemény házigazdája Pánczél Károly a térség parlamenti képviselője volt, aki már bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az esemény mentes a pártpolitikától, szakmai tájékoztatók hangzottak el. A HÉV projektről megjelent írásunkat itt olvashatja el.
Dr. Varga Ivett a Budapesti Fejlesztési Központ projektigazgatója hangsúlyozta, hogy a HÉV fejlesztése az RSD projekthez is jelentősen hozzájárul. Elsősorban a hatékonyabb tömegközlekedésnek köszönhetően a megújuló folyó és a partok egyszerűbben elérhető turisztikai célpontok lehetnek. Dunaharasztin a HÉV üzemi létesítményeinek jelentős átszervezésével támogatják a vízparti szabadidős városfejlesztés megvalósítását.
A folyó megtisztulását várják az emberek az RSD megújulásától
Az RSD megújításának 2007-ben és 2013-ban is nekifutottak, de az akkori pályázatokat visszavonták. Ám azok a problémák, amelyek akkor gondot okoztak, ma már elkerülhetőek, vagy kiküszöbölték őket.
Az RSD-t jelenleg több veszély is fenyegeti. Ilyenek a klimatikus változások, a feliszapolódás és a vízminőségi problémák. A megújítást úgy kell végrehajtani, hogy a már meglévő természeti értékeket megvédjék, megfelelve a NATURA 2000-es minősítéshez kötött előírásoknak. Lényegében a természetet védve szeretnék visszaadni az RSD-t az embereknek, hogy újra, akár fürödve is birtokba vehető legyen a folyó.
Jelenleg a villámárvizek a különböző műtárgyakon keresztül rengeteg szennyező anyagot juttatnak a folyóba, ez pedig jelentősen károsítja az élővilágot, amely komoly probléma.
A megvalósíthatósági tanulmányok és a környezeti térképezés értelmében a szükséges mértékben eltávolítják az iszapot, ezt pedig részletesen elemzik, és az összetételnek megfelelően vagy deponálják, vagy akár a mezőgazdaságban felhasználják. A tervek szerint a csapadékvíz-gazdálkodást modernizálják, csökkentik a meglévő csatornahálózat terhelését. Elvégzik a partfal rekonstrukcióját és javítják majd az élőhelyek ökológiai állapotát. Az RSD megújításánk projektje uniós támogatásból valósul meg, a tervezés és a hatástanulmányok 2023 második felére készülnek el.