Megújul a H6-os HÉV – lakossági fórum Ráckevén

//Berényi Attila
h6_hev_felujitas_dho_20210604

Dunaharasztit elhagyó HÉV szerelvény. fotó: dho

Két hatalmas projekt részleteit ismertették azon a lakossági fórumon, amelyet kedden rendeztek meg Ráckevén. Az egyik a H6-os és H7-es HÉV teljes megújítása, míg a másik a Ráckevei- (Soroksári-) Duna revitalizációja. Ebben a cikkben az első tervezettel foglalkozunk, a Kisduna rendbetételéről egy külön írásban számolunk be.

Az esemény házigazdája Pánczél Károly, a térség parlamenti képviselője volt (Fidesz, KDNP), de a politikus már a rendezvény elején hangsúlyozta, hogy az politikamentes, és a két téma pártokon fölül áll. A rendezvényen a nézők között ott volt Ráckeve, Makád, Lórév és Szigetszentmárton polgármestere is.

A Ráckevén rendezett lakossági fórum házigazdája Pánczél Károly, a térség parlamenti képviselője volt. fotó: dho

Somodi István, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) közlekedésfejlesztési főigazgatója előadásában emlékeztetett, hogy 1887-ben adták át a Budapest-Közvágóhíd és Soroksár között működő, akkor még gőzmozdony vontatta HÉV-et, amelyet még abban az évben meghosszabbítottak Harasztiig. Bár azóta sokat modernizáltak a H6-oson, de a járműállomány elavult (a legfiatalabb is közel 50 éves), a peronok nem akadálymentesek, ritkán követik egymást a szerelvények, a menetidő is hosszú és nincs kapcsolata egyik metróval sem.

A most már az előkészítési szakaszban járó megújítási projekt célja, hogy a H5-ös szentendrei, a H6-os és a H7-es HÉV egészét modernizálják és továbbfejlesszék.  A csepeli és a ráckevei hévvonalakat a tervek szerint meghosszabbítják a fővárosi Kálvin térig. Az új szakasz a föld alatt fut majd. Ha mindennel végeznek, akkor egy Ráckevén felszálló utas a mostaninál fél órával rövidebb idő alatt jut majd be Budapest belvárosába, és át lehet majd szállni a metróra.

Megkezdődött a H6-os és a H7-es HÉV meghosszabbításának előkészítése

A tervek szerint egyébként a H6-os és a H7-es HÉV a Közvágóhíd előtt találkozik majd, így a Duna partról, a MÜPA és a Nemzeti Színház vonalából eltűnnek a sínek és közösségi tereknek adják át a helyüket.

A már kész tervek szerint a Dunaharasztin az 510-es úti (Fő út) HÉV kereszteződés különszintű lesz, valamint a haraszti Duna-híd is kétvágányossá válik. Egyébként különszintű kereszteződést alakítanak majd ki Szigetszentmiklós-Gyértelep és Szigethalom közötti szakaszon is a Mű útnál.

Jelenleg 60 km/óra a csúcssebessége a szerelvényeknek (persze csak az egyenes szakaszokon). Ezt szeretnék feltornászni a lakott területen kívül, az egyenes szakaszokon 80 km/órás sebességre, de néhol eléri majd az óránkénti 100 kilométeres sebességet is. A pálya több szakaszát kétvágányúra fejlesztik. Az állomásokat átépítik úgy, hogy mindenhová kerüljön biciklitároló, de gondoskodnak a P+R parkolók építéséről, bővítéséről is. Ez Dunaharaszti esetében is további parkolóhelyeket jelent majd az állomások közelében.

Somodi István, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) közlekedésfejlesztési főigazgatója (a kép közepén). fotó: dho

A HÉV vonalakat úgy fogják fejleszteni, hogy közben bővüljenek a zöld felületek is, azaz ahol lehet fákat, növényzetet telepítenek az állomások környékére.

A fejlesztéstől azt várják, hogy egyre többen választják majd a HÉV közlekedést, hiszen az gyorsabb és kényelmesebb alternatívája lesz az autós közlekedésnek.

A jelen állás szerint a Ráckeve és Szigetszentmiklós közötti szakasz 2025-26 környékére újul meg teljesen, az ettől északra található rész pedig 2026-27-re lesz készen. A Kálvin térig, a föld alatt kiterjesztett HÉV vonalat 2029-30-ra adhatják majd át.

(dho)