Az úgynevezett partnerségi egyeztetésre kormányrendelet kötelezi a projekt résztvevőit. Szerkesztőségünk két tagjával együtt mindössze 4 érdeklődő résztvevője volt a fórumnak, azaz rendkívül szerény érdeklődés mellett zajlott le az esemény. Pedig a tervezés jelen szakaszában lehet még véleményt alkotni, később amikor elindul a beruházás, már csak a bosszankodás marad, ha valami nem megfelelő.
A tervezet részteleit Kovács Beáta településmérnök, a Pro Régió Ügynökség képviseletében ismertette, a rendezvényen részt vett Novák Anikó Dunaharaszti főépítésze is.
A HÉV fejlesztése kapcsán egyébként a legutóbbi testületi ülésen elfogadták a dunaharaszti képviselők a főépítész véleményezését. Erről a Haraszti Aktuális májusi számában dr. Szalay László polgármester is beszélt.
A hétfőn (2023.05.15.) megtartott fórumon elhangzott, hogy még 2018-ban döntött a kormány a meglévő HÉV vonalat fejlesztéséről. Ez érinti a H6-os és a H7-es vonalak felújítását is. Előbbi rekonstrukciója érinti Dunaharasztit. A munka három részből áll majd:
- az állomás fejlesztése,
- pályafenntartási járműtelep fejlesztése,
- P+R parkoló létrehozása Dunaharaszti külső állomáson.
Dunaharaszti esetében a teljes HÉV nyomvonalat felújítják, ez telekhatár rendezéssel és néhány esetben kisajátítással is jár majd. Ez érint majd önkormányzati, céges és magántulajdonban lévő telkeket is.
A fejlesztés tervezetéről itt írtunk korábban.
A városunkban tervezett fejlesztés eredményeként javulhat az utasok kiszolgálása, több parkolóhely áll majd rendelkezésre. Átépítik a peronokat, a fogadóépület a jelenlegi járműjavító azaz a remiz helyére kerül. Így megszabadul Dunaharaszti egy igencsak csúnya építménytől.
A fejlesztést Európai Uniós forrásból finanszírozná az állam, azonban ez az összeg jelenleg nem áll rendelkezésre, valamint Lázár János szakminiszter is behúzta a közelmúltban ebben a témában a féket.
Elkaszálná a miniszter a HÉV fejlesztést, az RSD rendbehozása megvalósulhat
Szerkesztőségünk kérdésére válaszolva elhangzott, hogy a kisajátítások és maga az építkezés is csak akkor kezdődhet meg, ha az ehhez szükséges pénz rendelkezésre áll majd. Jelenleg a tervezési, engedélyeztetési folyamatot viszik végig, amelybe beletartozik a mostani közmeghallgatás is, valamint az önkormányzatnak is megvan a véleményezési lehetősége, sőt a tervet meg is kell szavaznia a képviselő-testületnek a folyamat egy később szakaszában.
A teljes tervdokumentáció elérhető a dunaharaszti.hu oldalon, ide kattintva.