dho: Mennyire létezik, létezhet valódi politikai függetlenség?
H.Zs.: Ezt nem így kell szerintem megragadni, legalábbis nem a mostani választás esetében. Természetesen nekem is van világnézetem és politikai orientációm. Ám az önkormányzati választás alapvetően az emberről szól, és ez különösen igaz Dunaharasztira. Ha az emberek tudják, ismerik, ki az, akire szavaznak, akkor nem kell, hogy mögötte legyen bárki vagy bármi. Szerintem az a fontos, hogy magának az embernek, a jelöltnek legyen „respektje”, és akkor a szavazatokat meg fogja kapni. Egyébként én megnéztem, mi a helyzet a függetlenekkel a környező településeken. Ebből az derült ki számomra, hogy minél kisebb a település, annál nagyobb számban vannak független jelöltek.
dho: Persze, de ez gyakran nem valódi függetlenséget jelent, hanem egy párt háttértámogatását. Fordítsuk meg akkor a dolgot: az önkormányzatban végzett tevékenység szempontjából mennyire hatékony egy független képviselő, hogyan tudja érvényesíteni az akaratát a határozott párthovatartozással rendelkező képviselői csoportok mellett?
H.Zs.: Engem a körzetemben ismernek, folyamatosan tartom a kapcsolatot az ott élőkkel. És nemcsak úgy ismernek mint önkormányzati képviselőt, hanem mint a régóta itt lakó embert, az apát, aki négy gyermeket nevel, az iskolaigazgatót. Ismernek, mert bárkivel szívesen beszélgetek, nyitott vagyok mindenki felé. 2002 óta – azóta vagyok képviselő – mindig volt a testületen belül legitimitásom. Talán épp azért, mert ott is tudtam képviselni a függetlenséget. De továbblépek eggyel:
„Dunaharasztin nincsenek frakciók. Ebben képviselőtársaimmal már nagyon régen megegyeztünk.”
Ugyanis mindegyikünk úgy gondolja, hogy képesek vagyunk megbeszélni az egyes ügyeket, közös álláspontot tudunk kialakítani. A frakciórendszer csak időt vonna el az érdemi munkától. Az is beszédes, hogy a testületi üléseken nem kell figyelmeztetnünk senkit, hogy mennyit beszél; nincs szükség arra, hogy az SZMSZ (Szervezeti és Működési Szabályzat) szerint bárkit is félbe kelljen szakítani. Úgy érzem, hogy képviselőtársaim bennem a szakmaiságot értékelik. Én azt a bizottságot vezetem, amelyikhez értek. Talán mindennek egészében köszönhető az, hogy a választókörzetemben élők azt látják, nincsenek politikai konfliktusaim.
dho: Az kijelenthető, hogy a kampánya a többiekéhez képest merőben különböző volt. Mennyire tartja hatékonynak a többiek kampánymódszereit?
H.Zs.: Bármennyire is hihetetlen, de nem nagyon néztem a többi jelölt tevékenységét. Én igyekeztem intelligens kampányt folytatni: nem hiszek abban, hogy bántani kellene a versenytársakat. Aki túl vehemensen lépett fel velem szemben, azt megkértem, hogy inkább a saját jelöltjét támogassa. Nekem csak mosoly ült ki az arcomra, amikor azt írta rólam valaki, hogy 17 éve nem látott a körzetemben, és még csak nem is köszönök neki… Felhívtam a figyelmét, hogy ha nem látott, akkor hogyan köszönhettem volna… Persze harag nincs bennem senki iránt. Én kampányeszközként a gyaloglásban hiszek – azt szoktam mondani: falusias képviselő vagyok.
dho: Végigjárta az egész körzetet?
H.Zs.: Nagyon sokszor, de nem csak most. Amióta képviselő vagyok, rendszeresen közreadok egy kis kiadványt, a Felsővárosi Híreket. Ezt is én viszem ki mindenkinek. Úgy 10-12 óra gyaloglást jelent minden szám terjesztése. De ennek köszönhetően, ha mondanak nekem egy pontos címet, meg tudom mondani, kik laknak ott, milyen a postaláda, és hogyan tudom beletenni a lapot. A másik dolog, amit talán díjaztak az emberek a választás folyamán, hogy megmaradtam vidéki, falusias embernek: roppant közvetlen vagyok. Nem itt születtem Harasztin, a feleségem kapcsán kerültem ide. Köszönöm az ittenieknek, hogy befogadtak.
dho: Mi lehet annak az oka, hogy nemcsak Ön, hanem az egész képviselő-testület tudja folytatni a korábbi munkáját, azaz változatlan összetételű lesz?
H.Zs.: A legegyszerűbb válasz az, hogy a képviselőtestület jól működött és működik. Az is beszédes, amit korábban mondtam, hogy nincsenek frakciók, illetve személyeskedő és nagy viták nélkül tudunk dolgozni. Meg tudtunk egyezni olyan fontos kérdésekben is, hogy pl. milyen sorrendben aszfaltozzák az utcákat. Persze az is tagadhatatlan, hogy a városnak jó az anyagi helyzete, van „tehetőssége”. Ebből a szempontból én is könnyen beszélek, mert például az iskoláknak adott támogatások nem lennének kötelezőek, hiszen az állam lett a fenntartó. Ám az én bizottságom tud olyan támogatást adni az intézményeknek, amelyeknek nem lenne forrásuk például egy-egy program megszervezéséhez.
„Az önkormányzat a sok előírt kötelezettsége mellett rengeteg önként vállalt feladatot is teljesít. Ezt is, és a városban megvalósított fejlesztéseket is értékelték valószínűleg az emberek, amikor újraválasztották az egész testületet.”
Ráadásul botrányok nélkül tudtunk működni, és olyan hibákat sem követtünk el, amelyek ne lennének kijavíthatók.
dho: Minek tudható be a választói passzivitás a településen, miért van az, hogy sokan egyszerűen nem mentek el szavazni?
H.Zs.: Nem hiszem, hogy ez csak ránk lenne jellemző. Erről sokat beszélgetek a tanítványaimmal is: mindig arra buzdítom őket, hogy nyilvánítsanak véleményt, menjenek el voksolni. De szerintem nemcsak ilyenkor, hanem a település egyéb rendezvényein, megmozdulásain is jó, ha ott vannak az emberek, mert ez erősíti a közösséghez tartozást. A szavazóurnáktól való távolmaradás egyik oka az lehet, hogy nem bíznak az emberek a politikában. Sokan azt mondják – és most nem feltétlenül Harasztiról beszélek –, hogy a választott vezetők úgyis maguknak akarnak valamit. Nyilván, lehet szembesíteni ezeket az embereket azzal, miként fejlődik a lakókörnyezetük. Egy másik tényező lehet az is, hogy a szavazáshoz messzire kell menni, és ez bizony az én körzetem egy részét nagyon érinti.
dho: Nem lehet erre hatással az is, hogy a fiatalabb korosztály már kevésbé fogékony a politikára?
H.Zs.: Érdekes téma ez is. A körzetemben, a Budapesthez közel eső lakóparkban minden tavasszal szemetet gyűjtünk. Itt egy erőteljesen formálódó közösség van. Úgy hiszem, közülük többen azért költöztek Budapest vonzáskörzetében egy lakóparkba, hogy a zsúfoltságtól elmeneküljenek és önálló, független életet élhessenek. Ám a sokakat megmozgató „akcióink” közelebb hozzák őket egymáshoz, s ez talán segít majd abban is, hogy új lakóhelyük közösségi életébe mind jobban bekapcsolódjanak. A zsúfoltság elkerülése miatt (s nem csupán az új lakóterületeken) egyre nagyobb erővel jelentkezik a nyomás az önkormányzaton, hogy ne lehessen elaprózni a nagyobb telkeket, ne legyenek még sűrűbben a házak.
dho: Ha már itt tartunk, van-e arra szándék, hogy a város szabályozza ezt a problémakört?
H.Zs.: Azt gondolom, hogy kell! Már történt is erre vonatkozó változás. Azokat is meg kell érteni, akik egy kisvárosi, kulturált környezetre vágynak. A városnapokon is nagyon sok új lakóval találkozhattunk már. A további beépítésnek pedig azt hiszem, maga a terület fog határt szabni. Ám ha egy picit szétnézünk a nyugat-európai országokban, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy óriási, elnyúlt elővárosok alakulnak ki. Ez a jelenség már itt, nálunk is megfigyelhető. Aztán kétségkívül egyre több az autó, s emiatt az utcák szűknek tűnnek. Teret kell adnunk egymásnak!
