Réka Dunaharasztit képviselte a versenyen, és derekasan helytállt lovával Velion Aroniával, mondta el szerkesztőségünknek Lengyel Ágnes, a 13 éves sportoló édesanyja. A döntő futam 2 visszastart után indult el, mivel nehéz volt a vágtára készülő lovakat az indításra visszafogni. A pónik – 18 év alatti lovasok csak velük versenyezhetnek – ilyenkor már annyira várják a futamot, hogy komoly erő kell ahhoz, hogy a szabályos lehessen az indítás. A sportolót és lovát Maronka Gábor készítette fel.
Réka egyébként 7 éves kora óta lovagol, 2 éve pedig galoppol. De nemcsak ő, lova is nagyon fiatal, mindössze 4 éves, így ez volt az első komoly erőpróbájuk együtt. Galgovits Réka a Zirci előfutamot nyerte meg, és így Dunaharasztit képviselve ott volt a legjobbak között, sőt a döntőben is a Nemzeti Vágtán.
A remények szerint a jövő esztendőben is indul, tovább öregbítve a város jóhírét.