Eredetileg a kivitelező 2023-végén szerette volna lezárni Dunaharaszti egyetlen, nem szintbeli átjáróját a vasútfejlesztés kapcsán. Ám a talajvíz elvezetéséről szóló, ehhez szükséges tanulmány akkor még nem állt rendelkezésre. Mostanra lett meg minden szükséges feltétel.
Az aluljárót a jelenleginél jóval szélesebbre, 2 sávosra, gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmassá alakítják át. Most úgy tudni, hogy a munka 2024. októberéig tart legalább.
A helyszínen azt tapasztaltunk, hogy ma reggel is még több autósnak meglepetést okozott az aluljáró lezárás. Vagy azért, mert megszokásból vezetett, vagy mert nem tudott róla. A terelőútként működő Móricz Zsigmond utca forgalma most megemelkedett és a Temető utcai átkelőt is jóval többen használják. Az átjárónál az Önkormányzati Rendészet munkatársai segítenek annak, akinek ott lenne szüksége információra.
A lezárás azonban nem volt zökkenőmentes. Az igért reggel 8 órás időpontnál jóval hamarabb vették el a forgalomtól ezt az útszakaszt, azonban a forgalmi rend változásról tájékoztató közúti táblákról addig még nem szedték le mindenhol a fekete fóliát, így emiatt alakult ki némi kavarodás.
A nagyobb problémának a gyalogosoknak szánt átjáró számít. Ez a Gyárköz utca és a Vasút utca között van. Megnéztük a helyszínen, és tapasztalatunk szerint több szempontból nem alkalmas jelen állapotában a használatra. A Vasút utcában egy vasúti töltésen kell felmenni. Ennek alján egy „Építési terület, belépni tilos!” tábla található, amely összezavarja a gyalogosokat. A feladattal megbízott kivitelező egyébként sem tett ki elengedő, a gyalogosokat tájékoztató táblát, így többen egy kis zsákutcában kötöttek ki.
A vasúti töltés oldalába, beton talpfákból épített lépcső nem alkalmas a használatra, több fok ugyanis szinte a töltés dőlésszögében áll, így balesetveszélyes. Ezen gyermekek, idősek, babakocsival vagy biciklivel közlekedők nem tudnak felmenni. Fent az építési területen láthatóan óriási a sár, csak a fagynak köszönhetően lehet átkelni száraz lábbal. Ez egy felmelegedéssel azonnal meg fog változni.
Szerkesztőségünk egyeztetett a helyszínen tartózkodó kínai kivitelezőkkel, majd nekik köszönhetően a kivitelező vezetőjével, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az önkormányzat is jelezte nekik ezeket a problémákat, amelyek kijavítását ma meg is kezdik.
Úgy tudjuk, hogy Dunaharaszti Város Polgármesteri Hivatala most egy újabb helyszíni szemlén méri fel a helyben uralkodó állapotokat, és a kialakult helyzetért felelős kivitelezőt azok mihamarabbi megszűntetésére szólítja fel.