Aluljáró lezárás: változások Dunaharaszti közlekedésében

//Berényi Attila
nemedi-aluljaro_dho_20240103

A Némedi úti aluljáró, még használatban. fotó: dho

A jelenlegi információk szerint 2024. január 15-én, azaz hétfőn reggel 8 órakor lezárják a Némedi úti aluljárót. Jó ideig nélkülöznie kell Dunaharasztinak az egyik legfontosabb vasúti átkelőjét, mert azt átépítik a Budapest-Belgrád-projekt keretében. Induljon el hamarabb otthonról hétfőn, hogy ne késsen el, és ne rutinból közlekedjen!

Cikkünk frissült! 

Az aluljárót kétsávos, kerékpáros és gyalogos közlekedésre is alkalmas, jóval szélesebb szerkezetűvé alakítják a Budapest-Belgrád-projekt keretében. Az Önkormányzat jelenlegi információi szerint a munkálatok 2024. október végégig tartanak majd, de ezek el is húzódhatnak.

A munkálatok ideje alatt azonban több szempontból is megváltozik Dunaharaszti közlekedése. A változások érintik az autósokat, a gyalogosokat és a közösségi közlekedést használókat is, derül ki a Dunaharaszti Önkormányzat által kiadott közleményből.

A gyalogosok egy ideiglenes átkelőt használhatnak a lezárás kezdetétől, amely a Gyárköz utca és a Vasút utca között lesz.

A gyalogos közlekedés útvonala az aluljáró lezárás idején. infó: dunaharaszti.hu, grafika: osm, dho

Az autósok a Táncsics utcáról, a Gyárköz utcáról és a Vasút utcáról a beruházás ideje alatt nem tudnak kihajtani, és bekanyarodni a Némedi útra, illetve a Dózsa György útra az aluljáró csomópontjában.
A terelések és a lezárás miatt életbe lépett közlekedési változások információi közúti táblákon is megtalálhatóak szerte a városban. Vegye figyelembe ezeket!

A közösségi közlekedést használók esetében fontos, hogy a Volánbusz járatai rövidített útvonalon járnak majd. Erről a közlekedési cég az alábbi cikkben elérhető információkat adta ki.

Módosul a Volánbusz közlekedése Dunaharasztin a vasúti aluljáró lezárása miatt

Akik tehát a Volánbusz járatait használják, új útvonalra és feltehetően megnövekedő menetidőre számíthatnak. Nekik lehet segítség az az okostelefonokon használható alkalmazás, amelyen valós időben követhető nyomon az egyes Volánbuszok érkezése az adott megállókba. Erről itt írtunk részletesen.

Fontos, hogy a lezárást követően a Fő út felől érkező Volánbusz járatok nem kanyarodnak le a Dózsa György útra, egyenesen mennek tovább a Fő úton Taksony felé. Az M0 felől a városba bejövő Volán buszok végállomása a Petőfi-szobornál lesz, ott a busz megfordul és visszafelé halad majd a Némedi úton.

A kiadott önkormányzati tájékoztatás szerint:

„Az utasok a HÉV megállótól Volán busszal nem tudnak a lezárás ideje alatt a Dózsa György út Baktay tér Némedi út irányába utazni, át kell majd szállniuk a Ventona helyi buszjárataira.”

kép: Volánbusz

A Dunaharaszti helyi buszközlekedését kiszolgáló Ventona-Trans Kft. járatainak menetrendje is módosul, egyrészt az aluljáró lezárás, másrészt a HÉV járatritkítása miatt.

Már kevesebb járművel közlekedik a HÉV

Értelemszerűen a Ventona buszai sem használhatják a lezárt aluljárót, ezen járatok menetideje 10-15 perccel hosszabb lesz, hiszen kerülniük kell. A szolgáltató ígérete szerint plusz járművekkel sűrítik a járatokat, sőt a Bezerédi u. Árok u. – Somogyvári u. térségében irányonként 1-1 új buszmegállót is kialakítottak a Bezerédi lakóövezetben élők számára.

adat: dunaharaszti.hu, grafika: osm, dho

Tanítási napokon, reggel 07:05-kor a HÉV megállótól indul az iskolabusz, a Dózsa Gy. útról a Móricz Zs. utca felé a Temető utcai vasúti átjárón megy át és halad tovább.

A vonatpótló buszjáratok menetrendje nem változik!

A Ventona buszok pontos menetrendjét cikkünk végén, galériában érheti el, vagy a dunaharaszti.hu oldalon.

A Ventona buszjáratok az alábbi útvonalon közlekednek majd a MÁV aluljáró lezárását követően a HÉV megálló és a Tesco között:

Fő út  Dózsa Gy. út  Móricz Zs. u.  Piac tér  Temető u. – vasúti átjáró – Bezerédi u. – Némedi út

Az útvonalon lévő buszmegállók:

  • HÉV megálló
  • Dózsa Gy. út – Fő út – Betérő buszmegálló (T-Mobile üzlet)
  • Városi Könyvtár
  • Dózsa Gy. út- Móricz Zsigmond u. (Fradi kocsma)
  • Piac
  • ÚJ! Bezerédi u.- Somogyvári u. – visszafelé Bezerédi u. – Árok u.
  • Dembinszky u.
  • Knézich u.
  • Tesco

A Ventona buszai továbbra is megállnak majd a Szent László utcánál, a felstékbolt előtt is.

Naponta 8 helyi buszjárat érinti a Bezerédi lakóterületet az alábbi útvonalon:

Fő út –  Dózsa Gy. út –  Móricz Zs. u. –  Piac tér – Temető u. – vasúti átjáró – Bezerédi u. – Némedi út –  Szent László u. – Haraszty F. u – Koós Károly u. – Szent István u. – Munkácsy u. – Némedi út

Mivel a Piac környékén közlekedő buszokat is érinti a menetrend módosítás, így piacnapokon a közlekedési rend az alábbiak szerint módosul:

A Piac megközelítése a Tesco felől: Némedi út – Bezerédi utca- Temető utcai MÁV átjáró – Móricz Zs. utca. Ez a hivatalos terelő út is, minden napon, áll a közleményben.

Lényeges változás, hogy a buszok zavartalan közlekedése érdekében csak úgy lehet parkolni a Móricz Zsigmond utcában, hogy ott egyáltalán ne foglalják el az autók az utat, hanem csak az útpadkát.

„A Megállni tilos! tábla a padkán való parkolást nem tiltja, a tiltás csak az útburkolatra vonatkozik! Az autó nem lóghat rá az úttestre, a közterület-felügyelők erre figyelnek és ha szükséges, kiszabják a 13.000 Ft, központilag meghatározott, Magyar Államkincstárba befolyó bírságot.”

Piaci napokon, azok akik nem akarnak vásárolni a piacon, inkább a Móricz Zs. utcával párhuzamos Baktay Ervin utcát használják, így elkerülhetik a zsúfoltságot. Ezt sárga táblákkal jelzik majd.

További fontos, a vasútfejlesztés miatt bekövetkező változások:

  • A Rákóczi kisiskolánál lévő Ventona buszmegállók újra használhatóak lesznek, ezzel egy időben a Táncsics utcai ideiglenes buszmegállók megszűnnek.
  • A vasútfejlesztés miatt a MÁV területéhez tartozó MÁV Alsó u. – Levendula utca csomóponttól a Pitypang u. felé a MÁV Alsó utcát lezárják! A Pitypang u. megközelítése a leggyorsabban a Király közön keresztül lehetséges.
(dunaharaszti.hu)