A mai vendégfőszerkesztő: Hazay Tímea

//Berényi Attila
00vendegfoszerk_hazay-timi_dho-2

Hazay Tímea, fotó: dho

Nagyon kedvelem azokat az embereket, akik ebben a két hétben vendégfőszerkesztők a dunaharaszti online felületén. Nem (csak) azért, mert elvállalták, hanem egyébként is. Köztük pedig ott van Hazay Tímea, akiről azt merem gondolni, hogy barát is a munkakapcsolat mellett.

Timivel egykorúak vagyunk, csak ő nagyon jól tartja magát, sőt. Egy olyan nő, aki bár nagyon tényszerűen gondolkodik, de az érzelmei mindig ott vannak a szemében. Hiszen NŐ! 22 éve él Dunaharasztin, hat hónapos terhesen költöztek a városba. Jelenleg két felnőtt lányával lakik itt. Egyébként Rákosligeten gyerekeskedett, és éppen azért választotta a költözéskor Harasztit, mert ugyanolyan az íze mindkettőnek! Régi villák, kis közösségek, teniszpálya, régen mozi – sorolja a párhuzamokat. De Dunaharasztinak ott van még a Duna is, ami felbecsülhetetlen.

Hazay Tímea, fotó: dho

Az egész élete a kommunikációról szól. Ő „A Te Hangodat Ismerem Alapítvány” elnöke. Koraszülött és újszülött babáknak valamint a szülőknek segítenek kommunikálni egymással. Nem is olyan egyszerű feladat ez, mint gondolnánk. Kórházakban dolgozik, és a perinatális zenei program szakértője. Közben itt a városban a Polgármesteri Hivatal kommunikációjáért is ő felelős.

Egészen különleges humora van, amibe még az is belefér, hogy elviselje az enyémet – ami gyakran nem kis feladat.

Kedves olvasó, mindezek fényében egészen biztos, hogy izgalmas írásokat kap majd ma is!

Timi, jó munkát!

Hiszem, ha látom, mérem! – énekkel is csillapítható a csecsemők fájdalma

„Anyázó” óvodások – bölcs kisbabák

Hemingwaytől Theodóráig a Kis-Dunán – teknősök és tavirózsák nyomában

(dho)