Pipit gazdája vitte be a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány mellett működő rendelőbe, ugyanis véreset pisilt, az étvágya megcsappant és rengeteget aludt. Az alapos fizikális betegvizsgálat során felmerült a gyanú, hogy ez bizony egy méhdaganat. A tulajdonosa azonban nem vállalta a műtét költségeit, és azt javasolta, hogy a kis állatot altassák el. Ám a Tüskevárasok nem engednek el segítségre szoruló pici életeket, így a gondozásukba került a tüskéshátú. Két napos roborálást követően megoperálták, eltávolították a daganatos méhet a két petefészekkel együtt. A daganat szövettani vizsgálata folyamatban van. Pipi szépen felébredt a műtét után, már aznap este megvacsorázott. Sőt az alapítvány posztja szerint, a kis fehérhasú törpe süti nagyon jól van. Sokszor a dokik zsebében kucorogva figyeli a rendelést. Hogy örökbefogadható lesz-e, az később derül ki.
A Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány abban különbözik a többi hasonló szervezettől, hogy állandó állatorvosi háttérrel működik, 4 doki dolgozik velük.
És még egy nagyon fontos dolog: a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány ettől az évtől már jogosult az adó 1%-os felajánlására. Azaz amikor a NAV elkészíti az szja bevallási tervezetét, és azt Ön ellenőrzi, akkor rendelkezhet arról, hogy hová menjen a befizetett közterhe 1 százaléka. Mindössze 2 percet vesz igénybe, plusz pénzbe nem kerül, és segíthet azokon, akik egész évben segítenek!
Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány
Adószám: 19097147-1-13
Ha pedig inkább anyagilag segíteni a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány munkáját, akkor azt az alábbi számlaszámon teheti meg:
11600006-00000000-83429521