Új bölcsőde épül Taksonyban is

//Tóth Gábor
Az épülő bölcsőde alapjai. fotó: Pánczél Károly országgyűlési képviselő / facebook
Már az alapozásnál tartanak Taksonyban az új bölcsőde építési munkálatai.

Ahogyan a legtöbb agglomerációs településen, Taksonyban is túl kevés jelenleg a bölcsődei férőhely. Ennek leküzdésében segít majd az új intézmény, amelyhez 445 millió forintos állami támogatást kapott a nagyközség önkormányzata, és 90 millió forintos önerőt is felemészt a beruházás. 4 csoportos, 50 férőhelyes lesz majd az új intézmény, amelynek műszaki átadását ez év végére tervezik, mondta el lapunknak Kreisz László, polgármester. A gyerekek legkésőbb jövő szeptemberben vehetik birtokba az épületet.

Az állami támogatást Magyarország Kormány a Pest Megyei Területfejlesztési Programon keresztül biztosítja. A beruházást a napokban a helyszínen tekintette meg Pánczél Károly a térség parlamenti képviselője a településvezető kíséretében.

A tervek szerint, amikor elkészül az új bölcsi, egyelőre a régit sem zárják be, így összesen 72 férőhely áll majd rendelkezésre Taksonyban. Ha pedig lesz új bölcsődefejlesztési pályázat, akkor két újabb csoportszoba építésére igyekeznek majd támogatást szerezni, amely kiválthaja a régi bölcsődét.

(Pánczél Károly országgyűlési képviselő / facebook, dho)