Szombaton tartja városavató ünnepségét Kiskunlacháza

//Tóth Gábor
varosavato_kiskunlachaza_freepik-dho_20210922

kép: freepik / dho

Színes programokkal családi rendezvényekkel, és hivatalos városavató ceremóniával készül Kiskunlacháza szombatra.

Még augusztus közepén adományozott – szeptember elsejei hatállyal – városi rangot Kiskunlacházának (a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáttal egy időben) az államfő. Ezzel a hazai városok száma 348-ra emelkedett.

Kiskunlacháza Pest megyében, a Ráckevei járásban fekszik, a Dunától mintegy öt kilométerre. Az egymással szomszédos Lacháza és Pereg településeket hivatalosan 1950-ben egyesítették Kiskunlacháza néven. Eredetileg mindkét falu jóval közelebb települt a Dunához, de az ismétlődő áradások miatt a lakosságnak biztonságos, magasabban fekvő helyre kellett húzódnia. Lacháza 1740, Pereg 1770 táján költözött jelenlegi helyére, emlékeztet a Hello Vidék.

A 9245 lakosú nagyközségben többek közt általános és szakképzőiskola, művelődési központ, mozi, sportcsarnok, egészségház, tájház, helytörténeti gyűjtemény található. A barokk stílusú Szent Mihály templom 1772-ben épült, míg a Szent László templom 1992-ben. A református templomot mai formájában 1820–24-ben építette Hofrichter József. Petőfi Sándor több ízben is megfordult a környéken, verset is írt Lacházán.

A 2021.09.25.-én, szombaton megrendezendő Városavató a Petőfi Művelődési Központ előtti téren lesz, de eső esetén a Színházterembe (Kiskunlacháza, Kinizsi út 1.) várják a vendégeket. Az eseményre a szervezők a környező települések, így Dunaharaszti polgárait is várják!

A program:

  • 15.00 térzene
  • 16.00 Hivatalos városavató ceremónia
    Beszédet mondanak dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, dr. Répás József polgármester, Turi-Kovács Béla parlamenti képviselő, Pánczél Károly parlamenti képviselő, Tarnai Richárd kormánymegbízott, egyházi és testvérvárosi meghívott vendégek. Ezt kiskunlacházi művészek ünnepi műsora követi. A Munkácsy téren egy fát is elültetnek ez alkalomból, majd együtt fogyasztják el a város tortáját.
  • 19.00 Margaret Island koncert
  • 20:30 Tűzvarázs show – állat és természetbarát tűzijáték
  • 21:00 Utcabál
(Kiskunlacháza Város / facebook)