A dunavarsányi Fejes Dániel, Adolf Balázs kenupárost felkészítő edzői csapat egyik tagja, Németh Szabolcs arról beszélt, hogy kilenchetes felkészülésen van túl az egység, melynek első három hete kemény alapozás volt. A duó tagjai fiatalok, még nem sok nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, az olimpiai pótkvalifikáció után az Európa-bajnokságot kihagyták, hogy minél többet edzhessenek.
„Mivel a fiúknak nincs nagy versenyrutinjuk, igyekeztünk minél több versenyhelyzetet teremteni számukra, felkészülésüket kajakos fiúk is segítették edzőpartnerként. Az egység párosban szerzett kvótát, de az egyest is komolyan veszik, az edzések jó része is egyes volt, és jó időket mentek.”
A szakember szerint bár voltak nyűgösebb szakaszok az elmúlt időszakban, már jó formában vannak a versenyzők, és döntőbe jutást, az 1-6. hely valamelyikének megszerzését várja tőlük.
Adolf Balázs szinte a mester szavait folytatva kijelentette, hogy jó állapotban vannak, jót tettek nekik a kajakosokkal közös edzések.
„Most már kevesebb edzést tartunk, de azok keményebbek. A vasárnapi indulásig igyekszünk kihasználni az időt, elvégzünk minden munkát, mert nem tudjuk, a megérkezés után mi vár ránk, mikor edzhetünk”
A sportoló hozzátette, hogy a páros szereplése a hangsúlyos, az egyes indulást ajándékba kapták. Első olimpiájukon az esélytelenek nyugalmával állhatnak rajthoz, ami előny is lehet.
Az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros először férfi C2 1000 méteren, az előfutamokban ül hajóba Tokióban. Ez 2021. augusztus 2-án, magyar idő szerint hajnali 02.30 és 06.00 között lesz.
Közben Dunavarsányban civilek egy kihívást is elindítottak, hogy a közösség segítségéről biztosítsák az ott élő és versenyző fiúkat. A lényeg, hogy minél többen teljesítsenek 1000 métert, a fiúk távját, valamilyen sportágban. Erről itt írtunk korábban.