Kolozsi Péter elmondta: nagy erejű széllökésekkel és felhőszakadással érkezett meg a vihar Budapestre.
Az egységeknek a kidőlt fák és a leszakadt ágak eltávolítása, illetve megrongált épületrészek adnak folyamatos munkát – közölte.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is másodfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében.
A legtöbb és legintenzívebb zivatarok továbbra is északnyugat-délkelet sávban várhatók. A zivatarokat felhőszakadás kísérheti, többnyire 20-40 milliméter közötti csapadék eshet, de néhol 50 milliméter feletti mennyiség sem kizárt. Emellett viharos szélre is készülni kell, néhol 90 kilométer/óra feletti szél is lehet. Helyenként nagyméretű (2 centiméter átmérőnél nagyobb) jégre is lehet számítani.
A közösségi oldalakon elérhető beszámolók szerint a fővárosban többfelé volt jégeső, és rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullott. Egyik olvasónk jelentése szerint az Uzsoki utcai kórház sürgősségi osztályára is betört a víz.


















































































