Tömeges szűrésbe kezdenek a hazai orvosképzők

//Tóth Gábor
Képünk illusztráció, forrás: freepik / juanmarmolejos
A Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző felméri egy reprezentatív eljárásban, hogy mennyi koronavírus fertőzött lehet hazánkban. A május 1-én induló vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A Semmelweis Egyetem közleménye szerint a szűrővizsgálatot az ún. PCR-teszt segítségével végzik, ez a ma ismert legpontosabb módja a fertőzés kiszűrésének. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, hogy ennek során a páciens légúti (garat és orr) váladékából mintavételi pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgált személyektől, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki.

A tesztelésen a KSH statisztikusai segítségével kiválasztott 17 778 fő meghívásos alapon vesz részt az ország egész területéről, 14 év felett minden korosztályból. A vizsgált résztvevők egy rövid kérdőívet is kitöltenek.

Május 1. és 14. között az ország 7 régiójában pontos időpontokra, előre meghatározott helyszínekre: háziorvosi rendelőkben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd, annak érdekében, hogy az idősebbeknek, vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen elhagyni otthonaikat.

Az orvosképző egyetemek vizsgálati aránya a teljes mintához viszonyítva. forrás: Semmelweis Egyetem

A tesztelésen való részvétel önkéntes, és ingyenes. Azaz, ha Önt kiválasztották, kap majd egy levelet, amelyben megtudhatja, hogy milyen formában vesznek mintát, és hogyan értesül az eredményről. A vizsgálat nem jár fájdalommal.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.

 

(semmlweis.hu)