Érettségi előtt is fertőtlenítik a Baktay Ervin Gimnáziumot

//Berényi Attila
baktay-gimi_erettsegi_dho_20200428

Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti, fotó: dunaharaszti online

Ha a járványhelyzet nem szabadul el, akkor május 4-én elkezdődik az érettségi. Ebben az évben csak írásbeli lesz. Dunaharaszti Gimnáziumában minden szükséges óvintézkedést megtesznek a diákok és a tanárok egészségének védelmében.

Biztonságos körülmények közepette folyhatnak az írásbeli érettségi vizsgák – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, még hétfőn reggel a közrádiónak. Hozzátette, hogy a járványügyi szakemberek véleménye szerint a koronavírus jelenleg kontroll alatt van az országban, a fertőzések száma alacsony, így most biztonságosabb megtartani a vizsgákat, mint kivárni.

Ezzel együtt, ha valaki nem akar május 4-én vizsgát tenni, akkor ősszel is leteheti azt, hiszen teljes körű érettségit szerveznek akkor is – mondta a politikus.

A dunaharaszti Baktay Ervin Gimnáziumban az otthoni, digitális munkarendre való átállás ellenére folyamatos volt a belső takarítás, és az érettségi előtt még alaposabban fertőtlenítenek, mondta el szerkesztőségünknek Lévai Mónika, az intézmény igazgatója. Ezen fölül az egyes vizsganapok között is újra fertőtlenítenek majd, az előírásoknak megfelelően.

Annak ellenére, hogy külön rendelet erre nem kötelezi az intézményt, az érettségin résztvevő összes diák maszkot kap, valamint egy-egy kézfertőtlenítő csomagot is rendelkezésükre bocsátanak.

Az oktatási kormányzat jelenlegi előírásai szerint 10 diák lehetne egy-egy teremben a dolgozatok írásakor, ám városunk gimnáziuma ennél szigorúbb feltételeket alkalmaz. Úgy osztják el a vizsgázókat, hogy maximum 8-9-en legyenek egy teremben. A 90 végzős biztonságos elhelyezése így megoldott lesz, hangsúlyozta az igazgató. Arra is külön figyeltek a vizsgák szervezésekor, hogy a diákok az összes dolgozatot ugyanazon a helyen írják majd meg, azaz más személy nem is ül a helyükre.

Az érettségit felügyelő tanárok is megkapják a megfelelő védőeszközöket, és beosztásukat úgy készítették el, hogy az idősebbeket kíméljék. A pedagógusok gumikesztyűt is kapnak, hiszen nekik minden dolgozattal érintkezniük kell, például amikor beszedik azokat.

Lévai Mónika külön hangsúlyozta, hogy mind a diákok, mind a tanárok nagyon magas színvonalon álltak helyt a digitális oktatásra való átállásban, és ez után az érettségire való felkészülésben. Mindannyiukat megviselte az érettségi időpontjának kihirdetése előtti bizonytalanság, és az is, hogy a végzős évfolyamon tanulók az utolsó hetekben nem találkozhattak.

Az igazgató asszony kiemelte, hogy kollégái lelkesen és rendkívül kreatívan tudták segíteni a tanulásban a diákokat. A céljuk az volt, hogy tanítványaikat semmilyen hátrány se érje.

Bár a tanulóknak lehetősége lenne most, akár indoklás nélkül visszalépni az érettségitől, és az őszi időpontban vizsgázni, a Baktayban ezzel a lehetőséggel senki sem élt. Inkább olyan fordult elő, hogy az új szabályokkal élve, közép szint helyett valaki inkább az emelt szintű vizsgát választotta.

A veszélyhelyzetben megváltoztatott érettségi szabályok egyébként leginkább az előrehozott érettségire készülőknek jelent hátrányt, emelte ki az intézményvezető. Ők ugyanis most nem vizsgázhatnak, hanem csak ősszel adhatnak számot a tudásukról. Az érintett diákok nagyon tudatosan készültek arra, hogy bizonyos tárgyakból korábban érettségiznek, hogy aztán a számukra kiemelten fontos, leginkább felvételi tárgyakra összpontosíthassanak. A jelen információk szerint ősszel vizsgázhatnak az érintettek.

A Ballagás a másik fontos momentum az érettségizők életében, amely most gyökerestül változik meg. Lévai Mónika elmondta, hogy nagyon sokat gondolkodtak, hogyan adhatja meg a tantestület ezt az élményt a gimiből távozó diákoknak. Ezt is megpróbálják átvinni a digitális térbe, és az már biztos, hogy a hagyományos, utolsó osztályfőnöki órákat is online tartják meg a diákoknak. A tanáraik pedig erre az alkalomra rengeteg meglepetéssel készülnek nekik.