Alacsonypadlós, légkondis járművekre cserélik a mostani HÉV szerelvényeket

//Tóth Gábor
A kormány és a főváros megegyezett többek között arról, hogy alacsony padlós, légkondicionált járművekre cserélik a következő EU-s költségvetési ciklusban (2020-2027 között) az elavult HÉV szerelvényeket – nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, egyben a Közfejlesztések Tanácsának alelnöke az MTI-nek pénteken.

Még hétfőn számoltunk be arról, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ kiírta azt a közbeszerzési pályázatot, amely a H6-os HÉV felújításáról, és meghosszabbításáról szól. Ez egészen a Kálvin térig tartana. Erről szóló cikkünket itt olvashatja el.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén a kormány és a főváros képviselői megegyeztek többek között a HÉV felújításának és -bővítésének, a Galvani híd megépítésének, a déli körvasút fejlesztésének és a kisföldalatti felújításának egységes támogatásáról – mondta Fürjes Balázs államtitkár.

„A kormányoldal javasolta a valamennyi HÉV-vonal, pályák, megállók, utastájékoztatási rendszer teljes felújításának, a járművek cseréjének és csepeli-ráckevei vonal Kálvin térig való meghosszabbításának támogatását, távlatosan az északi és déli HÉV vonalak Duna alatti összekötésével az ötös metró megépítését, erre igent mondtak Karácsony Gergelyék” – közölte az államtitkár.

Megoldódott a Galvani híd kérdése, és eldőlt, hogy következő új dunai hídként a Rákóczi hídtól délre fekvő, Dél-Buda, Csepel, Dél-Pest összeköttetését és a belvárosi hidak és bevezető utak jelentős forgalomcsökkentését biztosító Galvani híd épül meg, ebben is egyetértés született, tudósít a távirati iroda. A főváros támogatta a kormányzati tervet, a kormány pedig garanciát adott arra, hogy a pesti oldalon a hídhoz kapcsolódó úthálózat nyomvonalára a főváros javasolta alternatívákat is megvizsgálják, és az egyetlen kritikus útszakaszon kizárólag a helyi lakosok és az érintett önkormányzatok bevonásával születik döntés a nyomvonalról – mondta az államtitkár.

Az októberi önkormányzati választás óta csütörtökön tartotta második ülését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. A testület a Főváros és a kormány részvételével Tarlós István javaslatára még 2018 őszén jött létre, feladata a jelentős fővárosi fejlesztések egyeztetése, a közös döntéshozatal. A tanács munkáját a főpolgármester és a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti, egyenlő létszámban vesznek részt benne önkormányzati és kormányzati vezetők, mindkét oldalnak egyetlen szavazata van és csak egyhangú szavazással hozható döntés.

 

(MTI)