Egyelőre kevés az influenzás beteg térségünkben

//Tóth Gábor
Képünk illusztráció, forrás: freepik / katemangostar
Még csak bemelegít a kórokozó, de már terjed. Az előző hetinél 81,4 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a második héten Magyarországon.

Most még van ideje, hogy beoltassa magát a fertőzés ellen. Dr. Bereczki Péter, háziorvos, Dunaharaszti alpolgármestere már tavaly ősz végén felhívta a figyelmet arra, hogy egymást is védjük az ilyen megelőző vakcinákkal. Akkori írásunkban azt is megtalálja, hogy kiknek jár ingyenesen az oltás. A cikket ide kattintva éri el.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi szolgálat tájékoztatója szerint Pest megyében is közel másfélszer annyian fordultak orvoshoz influenza szerű tünetekkel, mint az év első napjaiban, százezer lakosra több mint 123 beteg jut a szakemberek becslései szerint.

Még mindig a fiatalabb korosztály kapja el jobban a kórt, hiszen ők vannak többet közösségben, óvodában, iskolában. Az orvoshoz fordulók 19,8 százaléka tizennégy év alatti gyermek, 39,4 százaléka 15 és 34 év közötti fiatal felnőtt volt. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 29,4 százaléka, 11,4 százaléka hatvan éven felüliek közül került ki. Harminchat influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba. A mintákban már több olyan volt, amiben kimutatták a kórokozót.

A fertőzés terjedését az orvosok megfigyelőszolgálata folyamatosan vizsgálja, és jelenti.

 

(ÁNTSZ)