A BILK Logisztikai Nyrt. 10 200 négyzetméter raktár- és irodaterület, továbbá 6000 négyzetméter szabadtéri tároló terület bérletének további 3 évre szóló meghosszabbításáról kötött a napokban bérleti szerződést. További 6500 négyzetméternyi raktár- és irodaterületet új partner részére értékesítettek.
A piaci igények kielégítése érdekében a részvénytársaság az idén több mint 10 százalékkal növelte kapacitásait egy több mint 20 000 négyzetméteres magasraktári kiszolgálásra alkalmas csarnokkal, írja a távirati iroda. A nyár végén átadott létesítmény beruházási értéke 3,5 milliárd forint volt. A csarnokot a bérlője a következő öt évben kizárólagos joggal használhatja, bérleti szerződését pedig további öt évre meghosszabbíthatja.
A közleményben jelezték: a kapacitásbővítés folytatódik, ugyanis a társaságnak lehetősége van egy újabb 9400 négyzetméter területű 10 méter belmagasságú raktár és 200 négyzetméteres iroda létesítésére. Az ehhez szükséges építészeti tervek elkészültek, a szükséges hatósági engedélyek rendelkezésre állnak. A leendő bérlőkkel már folynak a tárgyalások.
A BILK fontos eleme a Budapest-Belgrád vasútvonal küszöbön állító fejlesztésének. A Kínából Görögországba hajóval érkező konténerek nagy részét ugyanis a vasúti szállítás után itt raktározzák, majd pakolják át kamionokra. A hetekben jelentették be egyébként, hogy a kínai Cosco Shipping vállalatcsoporthoz tartozó Ocean Rail Logistics S.A. 15 százalékot meghaladó részesedést vásárolt az osztrák Rail Cargo Group (RCG) magyarországi tagvállalatában, a Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-ben.
(mti)