A „Gyöngyhajú lány balladája – Omega musical” Dunaharasztin

//Tóth Gábor
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
A „Gyöngyhajú lány balladája – Omega musical” Dunaharasztin
Egy történet, amit mindenki átélt, aki volt fiatal és szerelmes! 8 nagyszerű énekes és az ExperiDance 24 táncművésze elevenít meg egy szép történetet az Omega halhatatlan dalainak segítségével. Ezen a nyáron Dunaharasztin!

A város honlapján megjelent ajánló szerint a darabot 2016-ban mutatták be a RAM Colosseum színpadán. A „Gyöngyhajú lány balladája” című musical egy fiatal lány felnőtté válásán, első nagy szerelmi csalódásán keresztül idézi meg a Balaton part, a tó ősi mitikus legendáit. 21 Omega dal csendül fel, amelynek szövegeit talán mindannyian tudjuk fejből.

Az Omega együttes és az ExperiDance Production több mint fél év gondos tervezés, aprólékos egyeztetés és lázas alkotómunka után Szomor György, Szabó Máté, Sánta László, Koós Réka, Fésűs Nelly, Lux Ádám, Tóth Sándor, Janik László, Békefi Viktória és Magyar Viktória főszereplésével állította színpadra új darabját, amelyben olyan világszínvonalú slágerek csendülnek fel, mint a Trombitás Frédi, a Régi Csibészek, az Ezüst Eső, a Petróleumlámpa, a Ha én szél lehetnék vagy a Gyöngyhajú lány…

Dalok:
Start • Hűtlen Barátok • Holló • Fekete Pillangó • Nem tudom A Neved • Kötéltánc • Ha Én Szél Lehetnék • Gyöngyhajú Lány • Petróleumlámpa • Őrültek Órája • Nyári Éjek Asszonya • Hazug Lány • Napot Hoztam Csillagot • Régi Csibészek • Boldog Angyalok • Ezüst Eső • Trombitás Frédi • Addig Élj • Meghívás

Helyszín: Dunaharaszti Városi Sportcsarnok – Parkoló,
Időpont: 2021. augusztus 22., 20:30

Az előadásra jegyet kell vásárolni!

Információ július 19-től: 06 24 531 070, 06 24 300 158, laffertkuria@laffertkuria.hu, dhmuvhaz@dhmuvhaz.hu

A helyfoglalás szektoronként érkezési sorrendben történik!

plakát forrása: dunaharaszti.hu
(dunaharaszti.hu)