I. Gyáli-wood, Mozifesztivál Gyálon!

//Berényi Attila
gyaliwood_kertmozi_freepik_20210715

Képünk illusztráció. forrás: freepik

A magyar film – fekete-fehér, majd hangos és egyre színesebb - története öt kerek évfordulót ünnepel az idén. Gyálon ez alkalomból igazi, Mozifesztivált rendeznek.

A magyar film – kezdetben fekete-fehér, majd hangos és egyre színesebb – története 1896-ban kezdődött. Ekkor készültek az első magyar mozgóképek a millenniumi ünnepségeken. Tíz évvel később már 270 filmszínház várta a közönséget csak Budapesten. Nyíltak a vidéki mozik is.

Az első magyar mozifilm, A táncz 1901-ben készült Budapesten, az Uránia Tudományos Színház tetőteraszán megépített alkalmi stúdióban, valamint a Városligeti műjégpályán. Az alkotásban a tánc 3000 éves történetét dolgozták fel. Az Ausztriában és Párizsban is bemutatott mozi 150 előadást élt meg.

Az első magyar hangosfilmet Jávor Pál főszereplésével 1931. április 29-én kezdték el forgatni a Corvin Filmgyárban. A kék bálványt 1931. szeptember 25-én már be is mutatták a közönségnek.

A gyáli mozi újkor története egyes források szerint 1958-ban kezdődött, bár már a II. világháború előtt is voltak időnként vetítések a településen. Ami biztos a rendszeres, államosított filmszínházi tevékenységre – a gyáli mozi alapító engedélyét – a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat, 350 fős nézőtérengedéllyel 1961. november 01-én adták ki. Így 2021-ben a városi mozi a 60. születésnapját ünnepli.

A mostani, vörös szőnyeges gálaprogram keretében mozitörténeti, híradástechnikai és jelmez kiállítás is nyílik. A kertmozi avatást megelőző beszélgetés részt vevői: SCHERER PÉTER színművész, HEGEDŰS BÁLINT forgatókönyvíró, BÉNYEI TÜNDE textiltervező művész. A fesztivál hangulatot fokozza a MARCHING JAZZ BAND. A programot különleges fényfestés kiséri. Az új kertmoziban első alkalommal a Kincsem című filmet tekinthetik meg. Emellett meglepetés-fotózással és számos mozis különlegességgel is készülnek a szervezők.

Az I. Gyáli-wood, I. Moziünnep, Kertmoziavatás, Mozitörténeti kiállítás, 2021. július 17, szombat 18:00 -23:00 óra között.
cím: Gyál, Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár, 2306 Gyál, Kőrösi út 118-120.

A program regisztrációhoz kötött, ezt itt tudja megtenni: szervezes@gyalikozhaz.hu A kertmozi programon védettségi igazolvány nélküli vendégek is részt vehetnek.

A program további részleteit itt tudja elolvasni!

(Gyáli Közház)