Már reggeltől rengetegen használták ki a lehetőséget, és koriztak a Hősök terén. A Karácsonyi Vásárban nagy forgatag volt az árusok bódéi között, ahol a civilek is megtalálták a helyüket. Az ÖNÖSZ bódéjában Annuskám, azaz Wichmann Anna kínálta finomabbnál finomabb süteményeit. Az egyesület a teljes bevételt jótékony célra fordítja.
Nem messze „Karácsonyi Lélekvarázs – nőktől nőknek” címmel csúcsosodott ki dr. Varga Judit és Együd Kriszta karitatív akciója. Nőket kértek meg arra, hogy ismeretlenül ajándékozzanak meg nőket. 72 darab, értékes csomag gyűlt össze, nagy örömöt okozva a hölgyeknek. Ezek vasárnap találtak gazdára. Magáról a kezdeményezésről alábbi cikkünkben olvashat.
A színpadon fellépett a Napfény tánccsoport, majd Swing karácsonyi koncert következett a Kuna testvérekkel. Koncertben egyébként sem volt hiány, hiszen a Laffert kúriában a Dunaharaszti AMI Zeneiskola művész tanárai muzsikáltak, míg a Szent István király – templomban hagyományos adventi hangversenyre várták az érdeklődőket. Az „egyházzenei áhítaton” a Szent Cecília kórus, a Charis kórus valamint a Liget kórus énekelt, dr. Sztankó Attila plébános mondott áldást a megjelentekre.