Eltüntetik az engedély nélkül kihelyezett közlekedési táblákat a Némedi úti aluljáró környékéről

//Berényi Attila
Letakart, illegálisan kihelyezett közlekedési táblák a Némedi úti aluljárónál. fotó: dho
Még szerda (2023.11.15.) reggel okozott némi fennakadást az, hogy a Némedi úti aluljáró környékén, a vasútfejlesztéssel kapcsolatos forgalomváltozást vezettek be. Mint kiderült erről sem az önkormányzattal, sem a Közútkezelővel nem egyeztetett a beruházó. El kell tüntetni a jelzőtáblákat!

Határozott hangvételű közlemény jelent meg a város hivatalos honlapján a témában. Ebben kifejtették, hogy:

„Illegálisan, mindenfajta előzetes tájékoztatás és közútkezelői engedély nélkül helyeztek ki egy társaság emberei közlekedési jelzőtáblákat Dunaharaszti belterületén, a Némedi úti aluljáró környékén, ahogy ezt ma reggel az arra járó autósok és a Polgármesteri Hivatal munkatársai is észlelték.”

A tájékoztatás szerint indokolatlanul változtatta meg a táblázás a forgalmi rendet, amely balesetveszélyes helyzeteket is okozott. A hivatal vezetése felszólította a vasútépítés beruházóját a jogellenes és veszélyes helyzet megszüntetésére. A tájékoztató szerint a Polgármesteri Hivatal nem tartja kielégítőnek, hogy csupán „leragasztgatták” ezeket a táblákat. Csütörtökig adtak időt a kialakult helyzet megszüntetésére, ezt követően maga oldja meg a város a problémát. Egyben felszólították a beruházó képviselőjét, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen lépésektől.

(dunaharaszti.hu)