Adventi vásár lesz Dunaharasztin

//Berényi Attila
Képünk illusztráció. forrás: freepik / pikisuperstar
Dunaharasztin újdonság számba megy majd az idei adventi program, hiszen eddig ebben a formában ilyen még nem volt.

A Hősök terén „Decemberi varázslat” címmel rendez Adventi Vásárt a város. Nagy karácsonyfával, a tervek szerint finomságokat és ajándékokat árusító, látványos bódékkal, karácsonyi muzsikával, programokkal számolhatnak az érdeklődők. A jól megszokott korcsolyapálya is ide települ majd, korábban ez a Piac téren volt. A fedett és fűtött teraszon pedig hamisítatlan „hütte hangulat” várja majd a látogatókat.

A részletes programot későbbre ígérik a szervezők, most kereskedők jelentkezését várják a harasztiadventivasar@gmail.com címre.

Természetesen emellett az idén is megszervezik majd a civilek karitatív, egynapos Adventi Vásárát a Laffert Kúria teraszán, az épületben pedig ismét lesz ökumenikus gyertyagyújtás.

(Dunaharaszti Város hivatalos oldala / facebook)