Vonatpótlás Dunaharasztin

//Berényi Attila
mav-also-megallo1_dho_20220428

Dunaharaszti alsó (MÁV Alsó) megálló, fotó: dho

Mint ismert, 2022 május 1-jétől vágányzár lép életbe a Budapest-Kelebia vasútvonal teljes szakaszán, így a Délegyházától északra eső részen is. Dunaharaszti Önkormányzata közzétette, hogy a városon belül, pontosan hogyan segítik a MÁV-Alsóról közlekedőket.

Az már korábban kiderült, hogy a kieső vonatok helyett a Volánbusz közlekedtet járatokat. Ezek közlekedési rendjéről alábbi cikkünkben olvashat részletesen.

Újabb részletek a vonatok pótlására szánt buszokról

Ebből az is látszik, hogy MÁV-Alsó állomást nem tudták kiváltani ezekkel a buszokkal, így a város önkormányzata maga oldotta meg az itt élők vonatpótlását a Volánbusz/HÉV megállókig.

Az önkormányzat maga oldja meg MÁV-Alsó vonatpótlását

Dunaharaszti hivatalos honlapján már elérhetőek azok a tájékoztatók is, amelyek a részleteket tartalmazzák a Ventona által biztosított, városon belüli közlekedéséhez. Az erről közölt TÁBLÁK a cikkünk végén található GALÉRIÁBAN elérhetőek.

A Ventona járatai a MÁV-Alsó állomásról a Dunaharaszti Külső (központi) HÉV Megállóhoz szállítják majd az utasokat, ahol a HÉV-re és a Volánbusz mentesítő, valamint hagyományos járataira is át tudnak szállni. Ezek a járatok kizárólag a két végpont között közlekednek, közben nem állnak meg!

Kizárólag munkanapokon lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást, de a korábban közöltekkel ellentétben, bárki ingyenesen igénybe veheti azt. Hétvégente és az ünnepnapokon a szokásos helyi buszközlekedést lehet használni, ezekre természetesen jegyet kell venni.

Az érettségik és a vizsgaidőszak közeledte miatt a lehetséges legtöbb, vagyis 30 járatot indítják el május 2-án, hétfőn reggel. A menetrend a már nyilvános Volánbusz menetrendhez igazodik. Ehhez képest az önkormányzati buszok pár perccel hamarabb megérkeznek a HÉV megállóhoz. A két végponton táblákon is elérhető lesz a menetrend!

MÁV-Alsó állomáson térfigyelő kamerával ellátott kerékpártárolót létesítenek.

Az önkormányzat szerint folyamatosan figyelik majd a forgalmat és a járatokat az utasok igényeihez igazítják, valamint a városvezetés nyitott az utasok visszajelzéseire is.

(dunaharaszti.hu)