Eltüntetik az autóroncsokat Dunaharasztiról

//Tóth Gábor
parkoltatott-auto-dunaharasztin1_dho_20220425

Már jó ideje közterületen álló autó Dunaharasztin. fotó: dho

A városban többfelé látni elhagyott autókat. A szomorú állapotú járművek többsége már jó ideje álldogál közterületen. Ám van olyan autószerelő is, aki az utcán tárolja a javításra váró kocsikat. Mindezzel mások elől foglalják a helyet parkolókban, utak mentén. Ezt a helyzet számolja fel egy most alkotott rendeletével az önkormányzat. A szabályzót a Rendészeti Iroda készítette elő.

A képviselő-testület megszavazta azt a rendeletet, amelynek értelmében fel tud lépni a város a közterületen tárolt gépjárművek okozta helyzettel szemben.

A már elfogadott előterjesztés külön kiemeli: többfelé látni, hogy hónapokra foglalnak el parkolókat roncs- és elhagyott gépkocsik, valamint járművek szerelésével foglalkozók a javításra váró autókat az utcán tárolják. Mindkét esetben a helyfoglaláson túl felmerül a környezetszennyezés veszélye is, az autókból a környezetbe kerülő olaj és egyéb anyagok miatt.

A rendelet kimondja, hogy üzemképtelen jármű közterület-használati szerződés nélkül közterületen nem tárolható. Az üzemben tartónak, vagy a tulajdonosnak a kocsikat haladéktalanul el kell távolítania. Maximum 10 napig állhat egyébként autó közterület-használati szerződés nélkül közterületen, de akkor is csak mellékúton.

Már jó ideje közterületen álló autó Dunaharasztin. fotó: dho

Az előbb említett közterület-használati szerződést az önkormányzattal lehet kötni, ám azt főútvonalra és a tömegközlekedés által használt szakaszokra nem is adják ki.

Ha mégis ott marad az elhagyott jármű, akkor azt a város elszállíttatja, egy darabig tároltatja, majd árverés útján értékesíti vagy egyéb módon hasznosítja. Természetesen minden jármű esetében megkísérlik a kapcsolatfelvételt a tulajdonossal, akire rá is terhelik az eljárás költségeit. Ha nem kerül elő a felelős, akkor az értékesítésből vagy hasznosításból származó bevételből rendezik a felmerülő kiadásokat.

A cél alapvetően az, hogy ne éktelenkedjenek az utakon és azok szélén a roncsautók, ne foglalják el mások elől a parkolót és ne szennyezzék a környezetet.

A most elfogadott rendelet 2022. május 1-jén lép hatályba.

(dho)