Indul az országos szúnyoggyérítési program

//Berényi Attila
szunyoggyerites_freepik_Anake_20200518

Képünk illusztráció, forrás: freepik / anake

Megkezdte az idei országos szúnyoggyérítési program végrehajtását a program koordinálásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Elsőként a Tisza-tónál és Szolnok térségében irtják a szakemberek a vérszívókat - tájékoztatta az OKF az MTI-t hétfőn.

Idén befejeződik az a hároméves program, amelynek keretében a csípőszúnyogok legfontosabb élőhelyeit térképezik fel. A katasztrófavédelem által megrendelt felmérés azokra a régiókra, folyók menti térségekre és a nagyobb tavak környezetére terjed ki, ahol rendszeresen jelentős szúnyogártalom alakul ki – tették hozzá.

Azt írták: a katasztrófavédelemnek és a kivitelezést végzőknek is az a célja, hogy a gyérítési technikák között növeljék a környezetbarát biológiai módszer részarányát. A feltérképezésnek, vagyis a tenyészőhelyek ismeretének köszönhetően ugyanis pontosan és hatékonyan alkalmazható az az eljárás, amellyel természetes úton csökkenthető a szúnyoglárvák száma.

A biológiai szúnyoggyérítés során – folytatják – a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, így az árvaszúnyogokra is teljesen ártalmatlan.

Elsőként 2020-ban alkalmaztak Magyarországon olyan granulált biológiai készítményt a lárvák gyérítésére, amely a fák lombozatán is képes áthatolni. Ezzel pedig az ártéri erdőkben is lehetővé vált a hatékony biológiai szúnyoggyérítés a levegőből.

Az elmúlt évben csaknem négyezer hektáron alkalmazták ezt a technológiát, további tizenhatezer hektárnyi vízfelületen hagyományos, folyékony biológiai készítményt használtak a szúnyoglárvák ellen – ismertették.

A tájékoztatás szerint a katasztrófavédelem által megbízott rovarbiológusok március eleje óta nyomon követik a lárvák megjelenését és fejlődését, ez alapján tervezik meg a kezelések menetét. Ugyan a száraz tavasz miatt eddig nem volt szükség beavatkozásra, az elmúlt napokban a Tiszán levonult kisebb árhullám után már kialakultak tenyészőhelyek. Ezért ezeken a területeken indul hétfőn a biológiai szúnyoggyérítés légi biológiai módszerrel, összesen kétezer hektárnyi vízfelületen.

A nyílt területekre folyadék formában permetezik a készítményt, míg a növényzettel erősebben fedett területeken granulátumot szórnak ki – tartalmazza a közlemény.

A szúnyoglárvák kifejlődésének megakadályozása érdekében érdemes a ház körüli víztartályokat kiüríteni, illetve a vizet rendszeresen cserélni, ugyanis egy-egy vízzel teli virágcserépben, vödörben, gumiabroncsban, eldugult ereszben százával, akár ezrével fejlődhetnek szúnyogok – hívták fel a figyelmet.

Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is a dunaharasztionline.hu minden alkalommal felhívja majd a figyelmet a szúnyoggyérítésre Dunaharasztin, Taksonyban, Dunavarsányban és a környező településeken!

(MTI)