Dunaharasztin három helyen lehet postai szolgáltatást igénybe venni. Ezek a Nagy Posta (Baktay Ervin tér), az Annaházban, szerződéses partnerként működő Postamester, valamint a Dunaharaszti 2-es posta, azaz a Kisposta a Rákóczi Ferenc u. 51-ben. Utóbbi megtartásáért küzdött az elmúlt időszakban a városvezetés.
Úgy tudjuk, hogy a Magyar Posta akart kihátrálni a még 2016 tavaszán kötött korábbi megállapodásból, ugyanis nem akarta tovább foglalkoztatni az ott dolgozó két alkalmazottat. Egy hosszabb egyeztetési folyamat eredményeként a két munkatárs az önkormányzat alkalmazásába került. Ez az állapot egészen addig marad fenn, amíg pályáztatással meg nem találják azt aki tovább működteti a Kispostát külső vállalkozóként, és egyben tovább foglalkoztatja az itt dolgozókat.
A témában született 28/2021-e számú, polgármesteri határozat itt érhető el.