Útfejlesztésről egyeztettek Dunaharaszti és Soroksár polgármesterei

//Berényi Attila
soroksar-dunaharaszti_m0_freepik_dho_20210113

Képünk illusztráció! forrás: freepik / dho

Az M0-autópályát és a Haraszti utat összekötő tervezett főútról egyeztetett kedden Dunaharasztin a polgármesteri hivatalban dr. Szalay László, városunk és Bese Ferenc Soroksár polgármestere.

Az új főút a tervek szerint a BILK-M0 körforgalmi csomópontot és Millenniumteleptől délre a Haraszti utat kötheti össze, ahol egy nagy P+R parkoló is létesülhet, derül ki a Bese Ferenc közösségi oldalán megjelent közleményből.

Az út a MÁV-Kelebiai vasútvonalat és a Haraszti út nyomvonalát felüljáróval keresztezheti. A tervezett közútfejlesztés elsődleges céljai: a Haraszti út tehermentesítése, a 23. kerületen áthaladó forgalom mérséklése, valamint a soroksári Hősök tere parkolási helyzetének javítása.

Cél az is, hogy a Milleinium telep közelében áthaladó forgalom csökkenjen, így a Haraszti felől érkezők is más útvonalat tudnak majd választani. Az ígéret szerint a megépülő út Soroksár és Dunaharaszti határán, gyakorlatilag a határvonalon húzódik majd. Zajvédő fal és zöldsáv is szerepel a tervekben. Bese Ferenc úgy tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a zaj, vagy a por terhelés sem emelkedhet meg a környéken.

(Bese Ferenc / facebook)