Budapesten több mint duplájára nőttek az 1500 négyzetméteres vagy annál kisebb lakóövezeti és külterületi telkek árai, derül ki a Világgazdaság cikkéből, amely az ingatlan.com elemzése alapján készült. 2016. januárjában átlagosan még csak 40 ezer forintot kértek egy négyzetméter fővárosi telekért, 2021. januárjában pedig már 87 ezret.
Már a múlt évben is nagy volt a kereslet az építési telkekre Dunaharasztin, mondta el a szerkesztőségünk által megkérdezett, itt dolgozó ingatlanszakértő. Mindez annak ellenére volt így, hogy akkor még 27%-os volt az ÁFA, amely mára 5%-ra mérséklődött.
Üres telkekben Dunaharaszti ma már nem áll túl jól, a város és Soroksár közötti terület, ami még beépíthető, beljebb már egyre nehezebben találni építkezésre alkalmas területet. A megoldást a beruházóknak a városon belüli olyan telkek jelentik, amelyeken elbontható házak állnak. Ebben, a magasabb ár ellenére az az üzlet, hogy ikerházat építve, két ingatlan húzható fel rajta. Bár Dunaharasztin a megváltozott önkormányzati szabályok miatt már 800 négyzetméteres teleknagyság alatt nem lehet egy telekre két lakóingatlant felhúzni. Így az ennél nagyobb telkekre van egyre nagyobb igény.
A múlt év még arról szólt, hogy jóval kevesebb új építésű ingatlan talált gazdára, mint 2019-ben, mondta a szerkesztőségünknek nyilatkozó szakértő. Most a trend változására számítanak, azaz több lesz a most épülő ingatlan, bár a felújítási támogatás miatt a használt lakások, házak piaca is élénk maradhat.
Dunaharasztiban elsősorban a beruházók vásárolják meg az építési, vagy bontás után hasznosítható telkeket. Az agglomeráció elsődleges előnye az elérhetőbb ár, a fővároshoz viszonyítva. Ám a vásárlók lassan ráébrednek, hogy építkezésbe kezdeni meglehetősen rizikós: az anyagárak rohamtempóban emelkednek, kevés a szakember és a munkadíjak is magasak. Így manapság egy magánszemélynek meglehetősen macerás és drága egy építkezés végigvitele, míg egy esetlegesen saját szakember gárdával rendelkező beruházó, akinek jók a kapcsolatai az építőanyag kereskedelemben gördülékenyebben tud dolgozni.
A telekárakat is a piac irányítja. Vannak nagyon „pofátlan” eladói ármeghatározássok, de olyan nincs, hogy valaki ár alatt akarna megszabadulni a telkétől. Az látszik, hogy az a 800 m2-es telek, amely 2019-ben 20 millió forint volt, azt most 24-25 millió forintért kínálják – mondja az ingatlanszakértő.
A magasabb telek- és ingatlanárak közben egyre inkább az agglomerációs határokon túli érdeklődést növelik, azaz a vásárlók a Dunaharasztin túli területek ház és lakás kínálatában is egyre nagyobb intenzitással válogatnak.