Megvan a dunaharaszti környezetszennyezés elkövetője

//Tóth Gábor
gazolaj_dunaharaszti_csatornaban_megtalaltak_dho_20201217

Mintegy 30 csatornafedő felemelésével jutottak el a szennyeződés forrásához, fotó: dho

Nagyobb baj is lehetett volna az úgynevezett A3-as csatornát ért szerdai környezetszennyezésből, de megvan az elkövető, a szakemberek pedig megakadályozták az olajfolt továbbterjedését.

Mint korábban egy olvasónk jelzése alapján beszámoltunk róla, az Alsónémedi-csatornában olaj úszott 2020.12.16-án, szerdán a víz felszínén, nagy területen.

Az olajfolt továbbterjedését a Bethlen Gábor utca magasságában sikerült megállítaniuk a város közterület-felügyelőinek, akik a katasztrófa-védelemtől kapott olajfogó párnák segítségével magakadályozták a további szennyezést. Időközben a Városi Rendészet vezetője és a csapadékvíz-elvezető rendszert üzemeltető Hidrográd Kft. munkatársa lokalizálta az árokba olajat folyató csatornát, és mintegy 30 csatornafedő felemelésével jutottak el végül ahhoz az ingatlanhoz, amely a szennyeződés kiindulóponja volt, áll az önkormányzat hivatalos oldalán megjelent közleményben.

fotó: dho

A helyszínen a rendőrség és a katasztrófavédelem is megjelent, és a jegyző jelenlétében szemlét tartottak a gázolaj szennyezés forrásaként azonosított családi ház udvarán. Itt egy illegálisan kialakított, a városi rendszerbe bekötött esővízgyűjtő rendszerbe folyatták a gázolajat. A hatóságok a szükséges intézkedéseket megtették és megteszik.

A szennyeződés közel két kilométernyi hosszúságban közvetlenül elszennyezte a város csapadékvízelvezető rendszerét. Ezt a szakaszt át kell mosni, ki kell kotorni, a hulladékot el kell szállítani, és folyamatosan monitorozni kell a szóban forgó szakaszt. Hogy ez mennyibe fog kerülni, egyelőre csak megbecsülni lehet, de az önkormányzat a közlemény szerint mindent megtesz azért, hogy a számlát a szennyező fizesse ki.

(dunaharaszti.hu)