Végre, működnek az okos zebrák – jelentette be Fényes István

//Berényi Attila
Képünk illusztráció, forrás: freepik
Még az önkormányzati választási kampányban derült ki, hogy biztonságosabb gyalogátkelőhelyeket épít a város. Ezek az úgynevezett okos zebrák, és összesen 6 kezdett el működni mostanra Dunaharasztin.

Az okos zebra egy olyan fejlesztés, amely jelentősen megnöveli az úttesten átkelő gyalogosok biztonságát, és segíti a járművezetőket a tájékozódásban. Az okos zebra érzékeli, ha valaki a járda széléhez közelít, és át akar kelni a másik oldalra. Ekkor az útba épített világító testek fényjelzéssel figyelmeztetik a járművezetőket arra, hogy valaki át akar haladni az úttesten. Ez éjszaka különösen nagy segítség.

6 helyszínre terveztek ilyen átkelőt, ám az engedélyeztetés rendkívül lassan haladt. Erről itt írtunk korábban.

Fényes István, önkormányzati képviselő közösségi oldalán jelentette be, hogy mostanra az ELMŰ jóváhagyta, és feszültség alá is helyezte a működtetéshez szükséges berendezéseket.

Security Check Required

null

Az önkormányzati képviselő szerkesztőségünknek elmondta, hogy a József Attila Művelődési Háznál található átkelőnél még az okoszebra egyik oldala nem működik hibátlanul, de már mind a 6 átkelő üzemel. A hibát a napokban javítják, valamint most szervizeli majd az Elektromos művek a SPAR-nál kialakított okoszebrát.

Kérdésünkre a képviselő elmondta, hogy a beruházás ára két alkalommal változott, mivel módosítottak a technikai paramétereken. Ám hozzávetőlegesen a 6 darab okos zebra 16 millió forintjába került a városnak, mely tétel része a költségvetésnek.