Annak ellenére, hogy mindenkit otthonmaradásra kérnek, és a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet is ezt írja elő, a jó időben egyre többen vannak Dunaharaszti parkjaiban. Fiatalok gyakran csapatosan, a távolságtartás szabályaira fittyet hányva verődnek össze. Családok sétálnak, találkoznak ismerősökkel, engedik össze gyermekeiket. Idősek jelennek meg, a friss levegőn. Közben egyre több a szemét a parkokban, közvetlenül a hulladéktárolók környékén, vagy azok mellett is. Jól láthatóan a közeli boltokban beszerzett üdítős italok flakonjai, nassolni valók csomagolása, sörös dobozok, vagy éppen rövid italok mini üvegei éktelenkednek a fűben.
És ez még nem minden: a boltok környékén, egyre-másra jelennek meg az eldobált, használt védőmaszkok, gumikesztyűk. Ezek pedig súlyosan növelik a fertőzésveszélyt!
Most a Városi Rendészeti Iroda munkatársai figyelmeztető táblákat helyeztek el a leginkább érintett területeken. Arra kérnek mindenkit, hogy ne szemeteljen!
Sajnos jó néhány polgártársunk esetében ezt kérni kell, és nem az otthonról hozott, gyermekkori nevelés alapvető velejárója.
Ez nem csak a környezet megóvása miatt fontos, hanem sokat lehetne vele spórolni is. A városnak ugyanis nem kevés pénzébe kerül az eldobált hulladék összegyűjtése, ami alapvetően egy felesleges kiadás. Így, ha a szemetelők mindössze egy lépést megtéve, nem a kezükből kiejtve a földre dobnák a felesleges dolgaikat, hanem a szemetesekbe, a megmaradó pénzt sokkal hasznosabb dolgokra lehetne költeni.