Egy mindössze 12 éves dunaharaszti srác is van a „Nemzet Fiatal Tehetségei” között

//Berényi Attila
Németh Donát Péter, fotó: Tubákos Zsuzsanna
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő ebben az évben is ösztöndíj pályázatot hirdetett a jövő tehetségei, vagyis olyan fiatalok számára, akik a későbbiekben akár jelentősen lendíthetnek egy-egy tudományág fejlődésén.

A kiemelkedően tehetséges tanulók támogatására létrehozott alap idei keretösszege 350 millió forint volt, azaz ennyi pénzt osztottak szét a diákok között. Pályázni még a nyáron kellett, és a napokban több korosztály, valamint tudományág képviselői kapták meg az elismerést.

Németh Donát Péter, a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 6. osztályos tanulója is ott van az idei díjazottak között. Ő az elmúlt években foglalkozott többek között Lego-robotokkal, Micro:bit-vezérlésű okos-megoldásokkal és 3D tervezéssel-nyomtatással is. A rendkívül tehetséges fiatalember munkáját a program 250.000 Ft-os támogatással ismerte el. Mivel Donát az informatika és a robotika területén jeleskedik, és a versenyek mellett egyre gyakrabban tart előadásokat is ebben a témában, van mire költeni a pénzt. Ugyanis érdeklődési területének eszközei nem olcsók. A támogatásból először is egy saját 3D-nyomtatót szerez be, természetesen a szükséges alapanyagokkal együtt, de jut belőle egy projektorra is. A fennmaradó összegből tudását fejleszti tovább a Merlin Ház Nonprofit Kft. megfelelő képességfejlesztő és tehetséggondozó tanfolyamán.

 

(dho)