Portálunk írta meg először, hogy egy baleset után két hónapot szán a fenntartó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a forgalmas kereszteződés közlekedésirányító rendszerének rendbehozására. Cikkünk megjelenése után az önkormányzat felvette a kapcsolatot a Közúttal, és két hétre szorították le a kivitelezés határidejét. Erről itt írtunk korábban, a balesetről pedig itt olvashat.
Most már a helyszínen dolgoznak a Közút szakemberei. Azt már korábban bejelentették, hogy új LED lámpatestek kerülnek fel. A régieket már le is szerelték a kereszteződés fölül. Mint kiderült a rendszer cseréjét már korábban tervbe vették, és a baleset kapóra jött a felújításban, bár később került volna rá sor. A kábeleket is újra húzzák.
Mindezeken fölül jó hír, hogy a forgalomérzékelő rendszert is cserélik. Eddig ugyanis az aszfaltba épített szenzorok jelezték a forgalomirányító rendszernek, hogy melyik útnak kell hosszabb zöldet adni, ám ez szakemberek szerint nem elég pontos. Az új hálózat az oszlopokon elhelyezett radarok segítségével méri fel, hogy melyik irányból kell a lámpáknak hosszabb szabad jelzést adniuk, így megnövekedhet a kereszteződés áteresztő képessége, azaz nem alakulnak ki a remények szerint olyan hosszú sorok, például reggelente.