Először csak kisebb főzésekbe kezdünk, majd többfogásos vasárnapi ebéddel az időnket eltöltjük. Egyszerűen mindig többet és többet szeretnénk, úgy, mint egykor nagyanyáink.
Húsvétra és Karácsonyra a kelt kalácsnak is nekilátunk! Majd piacra is járunk, házi dolgokat vásárolunk!
Palántákat ültetünk, és lekvárt is kevergetünk! Na jó, pálinkát a gazdától csak megrendelünk.
Rengeteg paradicsomot főzünk, hogy tavaszig kibírja és ha Isten is úgy akarja, akkor megismételjük újra meg újra. Egészen egyszerűen, ha szeretnénk, se tudnánk abbahagyni, azt, amit őseinktől tanultunk, és a gyermekeinknek egy szempillantás alatt már tovább is adtunk…
Csodáljuk a nagyszüleink, a szüleink higgadtságát, pozitív hozzáállását. Azt halljuk tőlük, hogy mindig a megoldásra kell törekedni és nincs lehetetlen számunkra, mindenre képesek vagyunk. Az elképesztő munkabírásuk honnan jön? Honnan az a rengeteg energia, amivel ennyi évet végig dolgoztak?
Azt tanították, hogy legyünk kedvesek, legyen egy-két jó szavunk a másikhoz, dicsérjük meg a frizuráját, a ruháját…. nem tudhatjuk, hogy milyen harcokat él meg éppen, nem tudhatjuk, mennyi problémát kell megoldania, vagy éppen tragédiát cipelnie.
Felmenőink valóban megbecsülnek egy szál virágot, egy apró figyelmességet, találkozóra pontosan érkeznek, tiszta a cipőjük és amit, megígérnek, az mindig úgy van.
Van még mit tanulnunk.
