Update: cikkünket frissítettük, ugyanis vélhetően egy fordítási hiba miatt nem teljes információt kaptunk a Budapest-Belgrád-projekt jelenlegi építési munkálatairól. A cikkünkben szereplő helyen az úgynevezett A3-as csapadékvízelvezető csatorna átereszének alapjai láthatóak. Hamarosan erre helyezik majd rá a vizet ténylegesen vezető csövet. Cikkünket ennek figyelembevételével módosítjuk. Elnézésüket kérjük!
A vasútfejlesztés Dunaharasztin folytatandó érdemi részének február végén kezdtek neki. Akkor földmunkákkal indítottak a Magyar utcai átjárónál.
Budapest-Belgrád-projekt: valóban megkezdődött a munka Dunaharasztin is
Most már a Városi Piac mögötti területen is javában dolgoznak, és az attól északra eső vasúti szakaszon is folyik a munka. A vasúti töltés egy tisztes darabját el is tüntették a piacnál. Itt épül meg az az úgynevezett csapadékvíz-áteresz, amely a város Piac felőli oldaláról összegyűjtött esővizet szállítja majd át a vasúti sínek alatt a nyitott vízelvezető csatornába. Ez utóbbi hivatalos nevén az A3-as.
Ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy a fizikai munkások magyar állampolgárok voltak, míg az őket irányítók kínaiak. Utóbbiak is kizárólag saját anyanyelvüket beszélik. A velünk kommunikáló kínai szakember is okostelefonja, hangos fordító programja segítségével értette meg magát. Úgy tűnik, ennek a fordító rendszernek a számlájára írható a keveredés, amiben az aluljáró és a csapadék alagút szavak összekeveredtek.
A napokban egyébként egy kormányrendelet módosított a Budapest-Belgrád-projekt tervein. Ennek értelmében a „megvalósítás” minősítés helyett „tervezés” szó került a közeli Temető utcai átjáró fejlesztése mellé. Ide eredetileg aluljárót szerettek volna építeni, ami jelen állás szerint nem biztos, hogy megvalósul.
Kormányrendelet módosította a vasútfejlesztés terveit és összegét
A Határ úti felüljáró viszont biztosan nem épül meg, bát azt korábban is a környéken élők véleményétől tették függővé. Az is biztos, hogy Dunaharasztin az eredetileg tervezetthez képest több zajvédő épül majd, és a változtatások nem jelentik azt, hogy kevesebb átkelési lehetőség lenne majd a városban a fejlesztés befejezte után.