Budapest-Belgrád-projekt: valóban megkezdődött a munka Dunaharasztin is

//Tóth Gábor
Munkálatok a vasút dunaharaszti szakaszán 2023.02.27-én. fotó: dho
Bár valóban csak az utolsó pillanatban lett nyilvános az időpont, de ma (2023.02.27.) tényleg megkezdődtek a vasútfejlesztési munkálatok a Budapest-Belgrád-projekt dunaharaszti szakaszán is.

Először MÁV alsón indult meg a munka. A kezdésről az önkormányzat adott tájékoztatást, miután a várost a kivitelező értesítette. Erről és a beruházás miatti ideiglenes változásokról, a buszforgalom átalakulásától alábbi cikkünkben olvashat.

Budapest-Belgrád-projekt: indul a munka Dunaharasztin

Ottjártunkkor már szélesítették a vasúti síneknek helyt adó területet, dolgozott a markoló és teherautók szállították el a kitermelt anyagot. Akkor még nem volt lezárva a Magyar utcai átjáró, azaz át tudtak menni az autók és a gyalogos forgalom is zavartalan volt. Ám ez bármelyik pillanatban változhat, azaz az előre jelzett módon teljesen lezárják, előre nem meghatározott ideig a vasúti átjárót.

Dr. Szalay László Dunaharaszti polgármestere a Haraszti Aktuális februári adásában elmondta, hogy a város egyeztetett a kivitelező céggel. Azt kérték, hogy a vasúti átkelőket lehetőleg ne egyszerre, hanem szakaszosan zárják le, hogy a kellőnél nagyobb fennakadást ne okozzon Dunaharaszti közlekedésében.

(dho)