Az index információi szerint a patikákból ismét elfogyott a Konakion nevű szer. Ez azért létfontosságú a legkisebb babáknak, mert hiányában a véralvadásban szerepet játszó véralvadási faktorok nem termelődnek kellő mennyiségben, ami életveszélyes vérzésekhez, agyvérzéshez vezethet. A gyerekek Magyarországon rögtön a megszületésük után pár órával, még a kórházban megkapják az első adagot. Az index cikkét itt éri el.
A hazai protokoll szerint ezután a csak anyatejjel táplált csecsemőknek adott időközönként ismétlődően újabb adagot kell kapniuk, mert az anyatejben nincs K-vitamin.
Több Dunaharaszti gyógyszertárát is felhívtuk. Mindenhol hiányról, vagy minimális készletről számoltak be. Hogy a még fellelhető pár adag meddig lesz elég a városban nem tudni, ez az újszülöttek számától függ. A nagykerek a patikusok szerint leginkább csak széttárják a karjukat, mert nincs készlet.
A gyógyszerészek két megoldást javasolnak a szülőknek. Egyrészt ragadjanak telefont, és kezdjék el felhívni a városi, és a környékbeli patikákat, van-e valahol a készítményből. Ha igen a válasz, akkor akár többen is összeállhatnak, és irány a gyógyszertár.
Van egy másik megoldás is, amely az itt dolgozó védőnők és az anyukák rugalmasságának köszönhető. A Védőnői szolgálattól kapott információink szerint, hozzájuk nyugodtan fordulhatnak az érintett szülők segítségért. Ugyanis ők azoktól az anyukáktól, akiknek gyermeke 6 hónapnál idősebb, és maradt náluk a Konakionból, begyűjtik a patikaszert. Aki pedig kér, azt kisegítik, hogy a kicsik ellátása zavartalan legyen.
A Dunaharasztin dolgozó védőnők elérhetőségeit itt találja meg.
(index – dho)