Mostanában igen népszerűek az élőszavas mesemondós programok. Városunkban is nagy gyakorisággal hallgathatjuk kedvenc magyar népmeséinket, felkészült mesemondók ihletett előadásában. Eszembe jutott, hogy bár homályosan ismerjük a kifejezés eredetét, de talán érdemes ezt közelebbről is körbejárni, hiszen az „Óperencián is túl” szófordulat a mesebeli csodák, kalandok szinonimájává vált.
Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint az eredet az osztrák Enns folyóhoz kapcsolódhat. Az Enns folyó mentén lévő területeket a magyar szájhagyomány gyakran emlegette az „Enns-en túli” (Ober Enns) vidéknek, amely elnevezés nyelvünkben az idő folyamán, a könnyebb kiejtés okán „Óperenciás”-sá alakult.
A szófordulat tehát eredetileg egy konkrét, az egykori Magyar Királyság határain kívül eső, számunkra távolinak és ismeretlennek tűnő területre utal. Az „Óperencián is túl” az elérhetetlen, a mesés fantáziánkban létező világ, ahol a hősök mindig különleges kalandokat élnek át. Embert próbáló kihívásokkal, harcokkal néznek szembe, a védtelenek gyámolítóivá válnak.
Ezek a mesék a hősiesség, a kitartás a bátorság és a szeretet erejének eszményeit is közvetítik számunkra. Milyen jó is ezen elandalodni!
Olvassuk, hallgassuk tehát szép meséinket, s ne csak gyermekeinknek, hogy a hétköznapok feszültségekkel terhes világából egy kis időre mi is átléphessünk az „Óperencián túl”-ra, a tiszta emberi értékek mesés birodalmába. Ahol az igazság mindig győzedelmeskedik, s a szerető szívek egymásra találnak, hiszen szívünk mélyén mindannyian ilyen világra vágyunk. Igaz-e?
