Vágányzár, mandátum, idősellátás – heti hírösszefoglaló

//Berényi Attila
heti-osszefoglalo_dho_20220417

képek: dho

A húsvétra készülődtünk, majd ünnepeltünk ezen a héten. Nyilván a nagytöbbség számára ez volt a legfontosabb történés. Nomeg, hogy egy munkanappal kevesebb volt, és ráadásul a jövő hét is így indul. A többi, Dunaharaszti számára lényeges információt pedig alább gyűjtöttük össze.

Már új, Akácfa utcai épületében üzemel a Területi Gondozási Központ.

Beköltözött új épületébe a Területi Gondozási Központ

Vasút ügyben kezdenek felpörögni az események. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kijelölte az úgynevezett V0 vonal helyét. Ez tereli majd el a fővárostól a nyugati irányba tartó tehervonatokat.

Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját

A MÁV bejelentette, hogy május 1-től vágányzár lép életbe térségünkben. A Volán szállítja majd az utasokat.

Május elsejétől itt is leáll a vonatközlekedés

Közben a vasúttársaság kampányt indít, mert a közelmúltban rengeteg baleset történt. A munkában részt vesz egy dunaharaszti kötődésű mozdonyvezető is.

Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV a balesetek növekvő száma miatt

Az április 3-i parlamenti választások végeredménye immár hivatalos. A Pest megye 11-es választókerületben át is vette mandátumát a győztes azaz Pánczél Károly.

Átvette képviselői mandátumát Pánczél Károly

(dho)