Elválaszthatatlanul kötődik a naphoz a locsolkodás. Ez egy termékenységvarázsló népszokás, az egész országban ismert, apróbb eltérésekkel. Egy ősi rítus, melyet átvett a keresztény vallás is. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat, írja a Magyar Néprajzi Lexikon.
Szeged környékén a legények csoportban kutatták fel a lányokat, egyesével a kúthoz vitték őket és egész vödör vizet öntöttek rájuk, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól a fiúk. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután elindultak locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték és vödörszám hordták rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak. Ez után mentek a szomszédokhoz, rokonokhoz. Kedden a lányok locsolták meg a legényeket. Persze a locsolóversek mind a mai napig élnek, egy részük eléggé áthallásos, pajzán. Persze vannak finom változatok is.
„Szépen kérem az anyját
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját!
Hadd nőjön nagyra,
Mint a csikó farka:
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza!
Szabad-e locsolni?”
