Jelenleg a tervek szerint szervezi az önkormányzat által finanszírozott tavaszi, térítésmentes zöldhulladék szállítást a Multiszint kft. Ez ebben az évben április 18-án, 19-én, 25-én és 26-án lesz. Erről itt írtunk korábban. A cikkben megtalálja, hogy miként kell kihelyezni a zsákos és a nyesett kerti hulladékot, és térképes valamint utca szintű felsorolás formájában azt is megnézheti, hogy Öntől pontosan mikor viszik el a zöldhulladékot.
2020. április 20-ától indul a heti rendszerességű zöldhulladék szállítás, igaz ez már fizetős. Ennek ügyintézését a járványhelyzet miatt elektronikusan tudják rendezni Dunaharaszti lakói, a személyes ügyfélszolgálat jelenleg nem üzemel. A szerkesztőségünknek adott tájékoztatás szerint a megrendelést az ugyfelszolgalat@multiszint.hu email címre kell leadni, írásban. Ebben jelezni kell a megrendelő címét, és azt is, hogy igényel-e zsákot, vagy a tavalyi még rendelkezésre áll. A Multiszint elektronikus válaszlevélben küldi meg a digitális számlát, és fizetni is elektronikusan lehet. Ez után a megadott címre a szolgáltató emberei kiviszik a zsákokat. További információkat telefonon a +36-30-665-4021 telefonszámon kaphat.
Az önkormányzat honlapján még korábban (a veszélyhelyzet meghirdetése előtt) megjelent tájékoztatót itt éri el.
Közben a Dunaharaszti Komposztáló és Zöldhulladéklerakó telep közösségi oldalán adott tájékoztatása szerint az ottani lakossági zöldhulladék leadás szünetel. Egy szerződött partnerüket ajánlják.
Ne feledje, Dunaharaszti területén TILOS a kerti hulladék égetése!