Tudnunk kell, hogy az elődjeink mit tudtak; avagy közös építkezés a múltból a jövő felé

//dr. Válóczi-Hirják Gabriella
01Tudnunk-kell_freepik_rawpixel

képünk illusztráció, forrás: freepik / rawpixel

Ne hagyjunk veszni egy egész élet adta tapasztalatot és tudást. Olyan értéket hordoznak az idős generáció tagjai, amely mind a család, mind a közélet vélemény- és nézőpont formáló ereje kell, hogy legyen.

Október 1-én, azaz tegnap ünnepeltük az idősek világnapját. Annak, hogy néhány gondolatot szeretnék megosztani az idősebb generáció társadalomban betöltött szerepéről – igen, ez a lényeg SZEREPÉRŐL –  annak jóval jelentősebb apropója van, mint a megemlékezéssel történő – akár puszta véletlenként is értékelhető – egybeesés.

Itt állunk a XXI. század második évtizedében, és kicsit visszaolvasva a letűnt századok- és eltérő kultúrák hozzáállását a tapasztalt korú embertársaink életéhez, gondolataihoz, a fiatalabbakhoz és fiatalokhoz fűződő viszonyához, egyszóval társadalomban betöltött szerepéhez, nem túl dicséretes a kép. Talán érdemes kicsit elgondolkodnunk néhány kérdésről ebben a tárgykörben. Azt gondolom, hogy nagy általánosságban kijelenthető: döntéshozó- és véleményformáló szituációban mindig a 30-as, 40-es és 50-es korosztály van, volt és talán lesz is. A társadalom azon generációja, amely a „még nem” után és a „már nem” előtt élők között foglal el helyet ebben az előremutató, lineáris idő-diagramban.

Szeretném, ha a kortársaimmal együtt – hiszen én is ennek a generációnak vagyok a tagja – kicsit végig gondolnánk a felelősségünket abban, hogyan is bánik-, miként is gondolkodik az emberiség nagy átlaga a már őszülő, itt-ott segítségre szoruló szüleikről, nagyszüleikről. Mindennek górcső alá vétele során érdemes kiindulni az idősek családban elfoglalt státuszának vizsgálatából, majd ebből eredően kitekinteni a szélesebb, társadalmi szintű szerepvállalásukra is.

Az önvizsgálat elvégzése nemcsak magunk miatt fontos – felelőségteljesen arra gondolva, hogy milyen emberek szeretnénk lenni, mivé szeretnénk válni ott a legvégén – hanem az utódjaink miatt is. Miattuk még fontosabb (és e ponton kapcsolódnak össze a generációk), hiszen példamutató nevelésünk által éppen ugyanúgy fognak velünk bánni a gyerekeink, ahogyan mi bánunk a szüleinkkel, mert, ha tetszik, ha nem, az esetek többségében igaz, hogy a látott mintákat követik a gyerekek.

A sokak által a legfőbb értéknek hitt „fiatalság” eszményének állandósága csupán illúzió, de a generációk egymásra halmozó tudása nem az, hanem óriási potencia egy nemzet számára, amelyet gőgből, vagy büszkeségből veszni hagyni, nemcsak tiszteletlenség a bennünket felnevelő generációval szemben, hanem a jövő nemzedéknek hátrányt okozó dőreség is.

(dho)