Tébolyda!!! …. Tébolyda?

//dr. Válóczi-Hirják Gabriella
képünk illusztráció, forrás: freepik / sanivpetro
Miért nem szólt erről senki? Nem most, hanem már előtte. Talán mérlegelhetett volna… De, hogy ez az egész, így együtt, ekkora boldogságot is tud nyújtani, úgy sem hitte volna el.

Reggel fél 6. Csörög az óra. Alig bírja kinyitni a szemét, mert megint egy nyugtalan éjszaka van mögötte. Kétszer, vagy háromszor kellett visszaaltatnia a sírdogáló kétévesét. Nehéz nap lesz a mai, mert még mindig fáj a bölcsiben hagyni ezt a drágát. Még jó, hogy a nagyobbik olyan önálló a maga négy évével. Érzi, hogy most különösen nehéz a családnak, főleg anyának, aki újra a „dolgozóba” jár, és az öcsit más nénikre kell bíznia, egész napra.

Mindegy. Fel kell kelnie. A párja még békésen szundít mellette, de amint felkel, és megreccsen az ágyrács, kinyitja a szemét, és már megy is a konyha felé, hogy egy finom, gőzölgő kávéval enyhítse felesége nehéz szívét.

Egymásra számíthat csak a fiatal pár. A nagyszülők messze élnek, és hiába szeretnének többet segíteni, többet látni a gyerekeket, még aktív dolgozók. Nem jöhetnek. Nem baj. Majd ketten megoldják… mint máskor is.

Mégis nehéz, mert feltett szándéka, hogy legalább olyan jó anyuka és feleség legyen, mint az ő édesanyja. Ezen túl szeretne nélkülözhetetlen lenni a munkahelyén, ami sok-sok energiát és tanulást igényel még tőle, hiszen csak néhány hete ment vissza újra dolgozni. Muszáj a legjobbat nyújtania, mert két pillanat és megválnak tőle a cégnél. De ez nem lehetséges, mert egy fizetésből nem tudnak kijönni.

Hogy marad még energia a gyerekekre? Az a sokszor emlegetett minőségi idő: Játszani, fejleszteni, külön sportra, nyelvórára járatni őket. Odafigyelni az egészséges táplálkozásukra, a tiszta ruhára, hogy eleget legyenek friss levegőn, barátkozzanak a szomszéd gyerekekkel is. És akkor még nem edzett, nem volt a kozmetikában, és a fodrász sem látta vagy fél éve.

Úgy érzi, sőt most már egészen biztos benne, hogy ennyi feladatnak és szerepnek képtelen megfelelni. Már-már feladná, és a párnájába temetkezve álomba sírná magát, amikor a férje szeretve átöleli, és a fülébe súgja: „Nem kell jobbnak lenned. Így éppen és pont jó.”

Mintha minden egy kicsit könnyebb lenne. És akkor behuppantak mellé a kisfiai az ágyba, és a fülébe súgták: „Te vagy a legjobb anyuka a világon.” Egy szempillantás alatt minden a helyére került benne.

Az évek óta tartó szakadatlan kötelezettség-teljesítés már elfelejttette vele, hogy – bár sok mindent megtesz a családjáért és másokért – nem a cselekedetei miatt szerethető-, vagy nem szerethető ember, hanem az övéi számára senki mással nem pótolható létezése miatt.

(dho)