Gyere be!

//dr. Válóczi-Hirják Gabriella
Gyerekek és felnőttek a "Gyere be!" Ház megnyitóján. fotó: dho
Van egy hely … mert kellett, hogy legyen egy Hely itt Harasztin, ami a fiataloké. Értük van. Egy tér, ami lehetőséget ad egymás kölcsönös megismerésére, és ezáltal kölcsönös megértésére is. Ez pedig a Gyere Be Ház. Alább néhány párbeszédet mutatok meg a sokból, amelyek ott zajlottak, péntekenként. Hiszen akkor várjuk a srácokat, hogy együtt lehessenek és jól érezzék magukat.
  • Bocsánat, de kérdezhetnék valamit?
  • Persze, mondd csak.
  • Hogy, vagy miért éri ez meg? Úgy értem, ez az egész; nem kell fizetni, mindig itt vannak velünk a felnőttek. Nem hiszem, hogy nincs jobb dolguk ennél.
  • Tudod, csak annyi, hogy Ti nekünk fontosak vagytok. Nem szempont a pénz, csak, hogy Nektek jó legyen itt. Látva, hogy szívesen jöttök, nekünk már megérte.

  • Nem tudok minden pénteken jönni, de úgy érzem, hogy ezzel átverem őket. Tudom, hogy ti itt vagytok, de én, konkrétan én, lehet, hogy csak 2 hét múlva.
  • Ne tarts ettől! A valódi kötődés 2-3 hétnél többet is tud várni a másikra. Addig tanítjuk mi őket biliárdozni, és gondoskodunk róla, hogy ne legyen csalódott, amíg rád vár.

  • Mit szeretnétek még? Milyen programokat szervezzünk, kiket hívjunk meg?
  • Minden nagyon jó így, semmi több és más nem kell már. Szeretünk itt lenni. Olyan, mintha a második otthonunk lenne. Köszönünk mindent.

  • Nem sok barátom van az osztályomban. Nehezen értetem meg magam, mert máshogy gondolkodom, mint a többiek. De itt befogadtak. Mindig hívnak játszani a többiek, a fiúk még biliárdoznak is velem. Azt mondták, tök jó vagyok benne.

  • Helló! Már vártalak. Régen találkoztunk.
  • Sziaaa! De jó, hogy látlak. Jól vagy?
  • Ja, köszi.

  • Főzhetnénk egyet közösen.
  • Oké. Mikor? Hogy legyen? Mit főzzünk?
  • Úgy értem, majd mi lányok főzünk. Mondjuk paprikás krumplit. Megszervezed? Lehetne tanévnyitó bográcsozás szeptember 1-én.
  • Szuper ötlet. Megszervezzük. Minden itt lesz.

  • Most kicsit összeszaladtak a dolgok. Azt sem tudom, hol áll a fejem. Kérhetnék tőletek egy kis segítséget?
  • Csak mondd, hogy mit és hová tegyünk. Látjuk a szitut. Számíthatsz ránk.

A fenti párbeszédek egyenként is bizonyítják, hogy épül a közösség a Gyere Be Házban (Batthyány u. 2.). Április közepe óta minden pénteken 16-20 óra között töretlenül ott vagyunk a fiatalokkal. Mi felnőttek azt hittük, hogy mennyi figyelmet, szeretetet, törődést fogunk majd mi adni nekik, de szépen lassan az történt, hogy mi kapunk tőlük humort, hálát és nyitottságot. Még egy fontos megtapasztalás történt velünk: A kölcsönhatás működik.

Várunk Téged is szeretettel, ha 12 és 18 év közötti haraszti fiatal vagy.

(dho)